Kotleba konkurenciát kap

Pozsony |

<p>Úgy tűnik, komoly ellenfele lehet Marian Kotleba Mi Szlovákiánk Néppártjának (ĽSNS) a következő parlamenti választásokon. A jelenleg polgári társulásként működő, szélsőséges Szlovák Megújhodási Mozgalom (SHO) képviselői pártot alapítanak.</p>

A társaság már elkezdte gyűjteni a párt bejegyzéséhez szükséges aláírásokat. Az SHO elnöke, Róbert Švec bírálja Kotlebát, mondván, fáklyákkal menetelő kocsmatöltelékekkel nem lehet kommunikálni. Kotleba azzal vág vissza, hogy Švec hívei „kétszínű öltönyös ficsúrok”.

A szélsőséges mozgalmakkal foglalkozó Radovan Bránik elemző szerint a két szervezet ideológiailag nem különbözik, ami elválasztja őket, az a Kotleba és Švec közti személyes ellentét, konfliktus. „Már tavaly, amikor mindketten ugyanazon a tüntetésen szónokoltak, érezhető volt, hogy nem tudják elviselni egymást. 2015-ben az EU-ellenes pozsonyi felvonuláson még együtt vonultak, a megújhodás idei tüntetését viszont Kotlebáék csak a háttérből figyelték” – mondta lapunknak Bránik. Szerinte vitán felüli, hogy Kotleba számára Švec komoly konkurenciát jelent, mivel ugyanazokat a nézeteket kicsit másképp, felesleges agresszivitás nélkül tudja tálalni.

A megújhodás is rehabilitálná Jozef Tiso háborús bűnös szlovák elnököt, nem áll tőle távol a zsidógyűlöletéről ismert Marián Magát, s minden EU- vagy NATO-ellenes tüntetésen ott vannak. Viszont míg Kotleba azokat a választókat próbálja megszólítani, akik megelégednek az úgymond „egyszerű megoldásokkal”, Švec inkább azokat, akik a standard politikai pártokban csalódtak, de soha nem szavaznának Kotlebára..

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?