Kotleba is készül a Pride-ra

Pozsony |

<p>Marián Kotleba és ĽSNS pártjának hívei próbálják szombaton megzavarni a hónapokkal előre bejelentetett Szivárványos Felvonulást a fővárosban.&nbsp;</p>

Kotlebáék a városnak nem jelentették be a rendezvényt, a rendőrség szerint nincs ok atrocitásoktól tartani.  Három felvonulás lesz szombaton Pozsonyban, ebből csak kettőt jelentettek be hivatalosan. A Szivárványos Felvonuláson – amelyet a büszkeség menetének is hívnak az angol neve, a Pride alapján – leszbikusok, melegek, biszexuálisok és transzneműek (LMBT) saját alapvető jogaik betartására fogják felhívni a figyelmet. Ezt a rendezvényt június 1-jén jelentették be Pozsony-Óváros önkormányzatának. Nem sokkal később a Büszkék a Családra Kezdeményezés (Hrdí na rodinu) is jelentette akcióját a városnak, szombaton a parlament épülete előtt akarnak élőlánccal figyelmeztetni a hagyományos család védelmére. A harmadik felvonulást Kotleba szervezi, a pozsonyi főpályaudvar előtt akar találkozni híveivel, hogy tudtára adja a város lakóinak, nem tűrik meg a „homoszexuálisok menetelését”.  Kotleba engedély nélkül  Egy felvonulás vagy tüntetés megrendezését az akció előtt legkésőbb 5 nappal kell bejelenteni az érintett városrésznek. „Kotlebától ilyen bejelentés nem érkezett, tehát a tüntetésüket nem lehet hivatalosan megrendezni. Az akcióról a párt Facebookoldaláról értesültünk, tudunk róla” – mondta lapunknak Nora Gubková, Pozsony-Óváros szóvivője. Tájékoztatása szerint a város nemcsak a bejelentett akciók szervezőivel, hanem a rendőrséggel is kapcsolatban áll. „A rendezvények távolabb esnek egymástól, a felvonulások során sem fognak találkozni a résztvevők. A rendőrség ügyelni fog a közrendre” – fűzte hozzá Gubková.  A be nem jelentett tüntetésre előre nem tud reagálni a város, ha Kotlebáék nagyobb számban gyűlnének össze az állomás előtt, a rendőrség feloszlathatja a tömeget. Az Országos Rendőr-főkapitányság tájékoztatásából túl sok konkrétum nem derül ki. Most is közölték, hogy a városban elegendő rendőrrel ügyelnek a közrendre, reagálni fognak a szabálysértésekre, törvényszegésekre.  Rendkívüli biztonság  A Szivárványos Felvonulás résztvevői egyébként minden eddiginél nagyobb védelemre számíthatnak, ugyanis az akciót hivatalosan Szlovákia uniós elnökségének védnökségével szervezik. „Az elnökség miatt eleve nagyobb a rendőri jelenlét a belvárosban, a Szivárványos Felvonulás így minden eddiginél biztonságosabb lesz” – Natália Tomeková, a Pride főszervezője.  A Büszkék a Családra Kezdeményezés akciója délután három órakor kezdődik a parlament előtt, a jelenlevők később lesétálnak az óvárosi Fő térre. A Szivárványos Felvonulás egy órakor kezdődik a Hviezdoslav téren, az LMBT-közösség képviselői és szimpatizánsai az óvárosi utcákon fognak végigvonulni, a rendezvény szintén a Hviezdoslav téren ér véget koncerttel. Ennek a két rendezvénynek a résztvevői tehát nem lesznek távol egymástól.  
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?