Kotleba aktivistáját is jelölték ombudsmannak

Pozsony |

<p>A Híd képviselői Mária Patakyová jogászt, a pozsonyi Comenius Egyetem rektorhelyettesét jelölik az ombudsmani posztra.&nbsp;</p>

A megadott határidőig három jelöltet állítottak a jelenlegi ombudsman, Jana Dubovcová helyére a képviselők. A Híd képviselői az üzleti jogra specializálódott Mária Patakyovát, a pozsonyi Comenius Egyetem rektorhelyettesét jelölik. „Független jelöltet, elismert jogászt kerestünk, ezeknek a kritériumoknak Patakyová megfelel” – magyarázta lapunknak a választást Gál Gábor, a Híd frakcióvezetője. Úgy véli, jelöltjük képes lesz függetlenül irányítani az ombudsman hivatalát. Patakyová jelölésével egyetért a Smer és az SNS is, így a február 8-ra tervezett választás eredménye már most borítékolható. A jelölést Patakyová az RTVS-nek azzal erősítette meg, hogy összegzi a jelöléshez szükséges dokumentumokat. Robert Fico kormányfő újságírói kérdésre válaszolva ma elmondta: a Smer maximálisan támogatja a Híd jelöltjét, Mária Patakyovát. "Egy elismert jogászról van szó, aki semelyik párthoz sem kötődik, tehát elmondhatjuk, hogy abszolút pártatlanul fogja ellátni hivatali teendőit. Jó választás" - mondta Fico, hozzátéve: Dubovcováról ugyanez a pártatlanság nem mondható el, hiszen ő korábban parlamenti képviselő volt. Mária Patakyová egyetemi oktató, a Comenius Egyetem rektorhelyettese. Radoslav Procházka előtt megpályázta az Európai Unió Törvényszékének bírói posztját is, ám a luxemburgi testület hiányos francianyelv-tudása miatt elutasította. Patakyová szakterülete az üzleti jog, eddigi pályafutása során egyáltalán nem foglalkozott emberjogi kérdésekkel. A két legnagyobb ellenzéki párt, az SaS és az OĽaNO-NOVA jelöltje Janka Šipošová emberjogi szakértő és aktivista, a Segítség az Erőszak Áldozatainak Polgári Társulás vezetője. Jelöltet állított a Kotleba-féle ĽSNS is, mégpedig Anton Čuleket, a "szociális és vallási jogok aktivistáját". Arról, hogy a jelöltek alkalmasak-e az ombudsmani hivatal betöltésére, az emberi jogi bizottság hivatott dönteni. Az új ombudsmant február 8-án választja meg a parlament. A jelenlegi emberjogi biztos, Jana Dubovcová öt éves hivatali ideje március 28-án jár le. Dubovcová megbízatási ideje alatt többször is élesen kritizálta a korábbi és a mostani Fico-kormány egyes minisztereinek ténykedését, főként a belügyminiszterrel került többször összetűzésbe. (lpj, ie, SITA)
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?