Komárom. „A Földet nem apáinktól örököltük, hanem gyermekeinktől kaptuk kölcsön.” Akár ez a mondat lehetne a mottója annak a könyvnek, amelyet a pedagógiai kiadó jelentetett meg a napokban, és amelyet Tölgyessy György akadémikus és Miklós László környezetvédelmi miniszter szerzőpáros neve fémjelez.
„Környezetünk és mi”
Tölgyessy György, Urbán Zsolt és Miklós László (balról jobbra) a tegnapi könyvbemutatón Vas Gyula felvételeKomárom. „A Földet nem apáinktól örököltük, hanem gyermekeinktől kaptuk kölcsön.” Akár ez a mondat lehetne a mottója annak a könyvnek, amelyet a pedagógiai kiadó jelentetett meg a napokban, és amelyet Tölgyessy György akadémikus és Miklós László környezetvédelmi miniszter szerzőpáros neve fémjelez. A „Környezetünk és mi” című kiadvány hivatalos bemutatójára tegnap került sor a komáromi Selye János Gimnáziumban, amelyen a két szerzőn kívül megjelent Urbán Zsolt, a pedagógiai kiadó magyar részlegének vezetője is. „A könyv megjelentetésével az volt a célunk, hogy általa olyan információk birtokába juthasson a széles olvasótábor, amelyek pozitív irányban változtatják a természethez való viszonyulását– mondta a bemutató kapcsán Urbán Zsolt. Tölgyessy György professzor, a gimnázium egykori diákja fontosnak tartotta megjegyezni, hogy a könyv átfogó képet ad a legaktuálisabb környezetvédelmi problémákról, és rámutat a lehetséges megoldásokra is. Miklós László környezetvédelmi miniszter, aki a tegnapi nap folyamán egy rendhagyó környezetismereti órát is tartott az iskola diákjainak, a könyv egyik erényének tartja, hogy a szlovákiai viszonyokról íródott – magyar nyelven. A magyarországi szakkönyvek ugyanis nem szólnak azokról a sajátosságokról, amelyek országunkra jellemzőek. A könyv összeállítása során a szerkesztők az oktatásügyi minisztérium tantervéből indultak ki, tehát a benne foglaltak jól beépíthetők az egyes tantárgyak anyagába. A szerzők az alapiskolák hetedik-nyolcadikos osztályos diákjainak, aközépiskolásoknak és a felnőtteknek egyaránt ajánlják a kiadványt. A bemutató végén a tárcavezető a Selye János Gimnáziumnak húsz példányt ajándékozott a kötetből. A könyvet a Családi Könyvklubon keresztül terjesztik majd, de megrendelhető közvetlenül a pedagógiai kiadónál is.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Korábbi cikkek a témában
2024. 03.20.
Mi az elnökválasztás tétje?
2021. 12.05.
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.