Kormány: idén ünnep lesz október 30.

A kormány szerdán rábólintott arra a javaslatra, mely szerint csak idén állami ünnep lehet október 30-a. Ezen a napon a Szlovák Nemzet Deklarációja elfogadásának századik évfordulójára emlékeznének meg.

A kormány szerdán rábólintott arra a javaslatra, mely szerint csak idén állami ünnep lehet október 30-a. Ezen a napon a Szlovák Nemzet Deklarációja elfogadásának századik évfordulójára emlékeznének meg. Az SNS eredetileg nem támogatta a javaslatot, ám végül rábólintottak.

A deklarációval a szlovák nemzet akkori képviselői a nemzetek önrendelkezési joga és az önálló csehszlovák állam megalakulása mellett foglaltak állást. Az egyszeri államünnepről szóló javaslattal nem értett egyet a koalíciós SNS párt, amely osztotta a munkáltatók aggodalmát, mely szerint ezzel a lépéssel precedenst teremtenének. „Nem látunk rá okot, hogy a jövőben is bevezetésre kerüljenek ilyen rendkívüli ünnepek” – áll a párt közleményében.

Peter Pellegrini (Smer) kormányfő azonban szerdán mégis a kormány elé terjesztette a javaslatot, mondván, azt végül megtárgyalta a koalíciós tanács. Az SNS közleménye elmondása szerint ugyan nyilvánosságra került, ám nem teljesen fedte a nemzetiek teljes vezetésének véleményét, ezért abban egyeztek meg, hogy végül Pellegrini benyújthatja az egyszeri ünnepnapról szóló javaslatot. A kormányfő véleménye szerint az évforduló fontosabb, mint a vállalkozók gazdasági érdekei. „Tiszteletben tartom a cégek és munkáltatók álláspontját, ám számomra személy szerint a Szlovák Nemzet Deklarációjának századik évfordulója messze fontosabb, mint a szlovák biznisz valamiféle gazdasági érdekei” – jelentette ki.

Martina Lubyová (SNS) oktatási miniszter a kormányülés után azt mondta a sajtónak, a nemzetiek végül ráálltak a javaslatra. „A kormány mindig konszenzussal fogad el egy javaslatot, ami azt jelenti, hogy ezekről előzetesen tárgyalunk” – jelentette ki.

Hétfőn egyébként az egyszeri államünnepet nem támogatta a háromoldalú érdekegyeztető tanács, Jozef Dvonč, a Szlovákiai Falvak és Városok Szövetségének első alelnöke azonban egyetértését fejezte ki a kezdeményezéssel kapcsolatban.

Az egyszeri ünnepről szóló javaslatot Ľubica Laššáková, a Smer kulturális minisztere nyújtja be a parlamentbe, a júniusi ülésen. (Sme, TASR, ú)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?