Korlátokat a királynak!

A parlamentarizmus intézményét a XVII-XVIII. század során a polgárságnak az a törekvése hívta életre, hogy a király abszolút hatalmát korlátozza. Azokban az országokban, ahol a király, vagy a képviselet különböző osztályérdekeket reprezentált – például Angliában –, ott a polgárság a parlament túlsúlyára törekedve igyekezett a végrehajtó hatalmat a képviselet alá rendelni. ĺgy alakult ki egy olyan kormányzati rendszer, ahol – a király szent és sérthetetlen voltának elvi fenntartása mellett – létrejött a parlament főhatalma és a kormány parlament előtti felelőssége. A korlátlan parlamenti szuverenitás Angliában – a mai napig – élő felfogását jól illusztrálják a neves alkotmányjogász, Bagehot híressé vált szavai: az angol parlament mindent megtehet, kivéve, hogy a nőt férfivá, a férfit nővé változtassa.

Ma a világ számos országában működő parlamenti demokráciáknak több altípusa alakult ki. Az egyik legjelentősebb a Westminster típusú, más néven többségelvű, illetve a megegyezésen alapuló kormányzati forma. A parlamentáris kormányzati rendszernek az említett tagolása nem kizárólag a kormányzati szervek egymáshoz való viszonyára van tekintettel, hanem a politikai pártok szerepére is. Mára ugyanis az állami szervezetrendszert is alapvetően meghatározó polgári pártrendszerek két alapvető formája jött létre.

A kétpártrendszer körülményei között – ami persze nem azt jelenti, hogy csak két párt indulhat a választásokon, de azt igen, hogy lényegében csak két párt küzd eséllyel a hatalomért – egy párt elnyerheti a parlamenti választások során a többséget. Ez a párt egyedül alakít kormányt. Ezt nevezik többségelvű parlamentarizmusnak. Ez a helyzet Nagy-Britanniában, és bizonyos eltérésekkel Kanadában, Ausztráliában és Új-Zélandon. Ezekben az országokban a parlamenti szupremácia együtt jár a két választás között rendkívül stabil kormány meghatározó szerepével.

A többpártrendszer esetében kettőnél több párt küzd a hatalomért, így általában csak koalíciós kormányt lehet alakítani. Ez természeténél fogva nem stabil, hiszen gyakran igen eltérő felfogást valló pártok kényszerülnek együtt kormányozni. Olaszország II. világháború utáni történetében pl. az okozta a számos kormányválságot, hogy nem sikerült tartós többségi pártkoalíciót létrehozni. (mti, i-t, szge, ú)