Kórházi korrupció – csak kapkodja a fejét a beteg, hogy röpködnek a százasok

Zsolna |

<div>Csúszópénzek átvétele miatt a bíróság ma elítélt egy zsolnai sebészt &ndash; ülnie nem kell, feltételes szabadságvesztést kapott.</div>

Az 54 éves Ján Remšíkre nyolc ügyet bizonyítottak rá, a speciális ügyésszel vádalkut kötött, amit ma a Spicializált Bíróság is elfogadott. Így az orvost kétéves feltételes szabadságvesztésre ítélték, kétezer euró pénzbüntetést kell fizetnie és egy évre eltiltották foglalkozása gyakorlásától. Az alábbiak alapján ez elég komoly pénzkiesést jelent neki. A bíróság pénzbüntetésre ítélte a 37 éves Martin Šuštiakot és az 59 éves Peter Ovčíkot is, mert csúszópénzt adtak Remšíknek. Előbbi 500 eurós pénzbüntetést fizet, utóbbi négyszázat. Remšík doktor 300 eurós csúszópénzt kért egy másik orvos számára Šuštiaktól, hogy annak nővérét megműtsék egy klinikán. Ovčíktól 200, majd 400 eurót kért azért, hogy elintézi, egy másik kórházban kivizsgálják, majd specialisták megműtsék. Remšík egy esetet ismert be, amikor úgy vett el hálapénzt, hogy ő maga végezte a kivizsgálást, egy nőtől háromszáz eurót kapott. A többi ügyben csak „intézkedett”, hogy a megfelelő kezekbe kerüljön a beteg. Például egy mérnöktől 500 eurót vett át, hogy annak volt feleségét megműtsék, aztán az utókezelésekért még 200 eurót adott neki az ex. Volt még egy 200 eurós „intézkedése”, továbbá egy rokkanttá nyilvánítás, illetve az ehhez szükséges orvosi papírok kiállítása a Szociális Biztosító számára, amelyért 400 eurót fizetett a páciens. (SITA)
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?