Korčok: Nem az SaS-t kell felelősségre vonni a maffia visszatérése miatt

korčok k

A külügyminiszter határozottan elutasítja azt az érvet, miszerint az SaS a felelős a maffia visszatéréséért.

Véletlenül nem úgy történt, hogy a kormányzás módja miatt nőtt meg a szélsőségesek és a maffia étvágya?

– tette fel a kérdést közösségi oldalán Ivan Korčok (SaS-jelölt).

A külügyminiszter hozzátette, távolléte során átgondolta, mihez kezd majd, amennyiben megvalósul az a forgatókönyv, amely felé tartunk, utalva ezzel az SaS minisztereinek kormányból való távozására.

Korčok azt írta, rendkívül nehéz dolguk volt, hiszen az elmúlt két év alatt olyan krízisekkel kellett szembenézniük, mint a koronavírus-járvány és az ukrajnai háború.

Túlbecsüljük a fasisztákat és a maffiát, ha azt mondjuk, két év alatt csak úgy, szinte a semmiből támadtak fel hamvaikból. Egyszerűen nem értek egyet ezzel az érveléssel

– zárta gondolatait a tárcavezető.

(facebook)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?