Könyvbemutató és képkiállítás Csúzon

„Ez a világ nem a szépségről és az emberségről szól. Itt lassan már csak a pénz marad az egyetlen értékmérő. S félő, hogy dolgát robotként mechanikusan tevő, arctalan masszává válik a sokaság. Pedig a társadalom akkor viszi a világot előbbre, ha gondolkodó és érző emberek alkotják.

„Ez a világ nem a szépségről és az emberségről szól. Itt lassan már csak a pénz marad az egyetlen értékmérő. S félő, hogy dolgát robotként mechanikusan tevő, arctalan masszává válik a sokaság. Pedig a társadalom akkor viszi a világot előbbre, ha gondolkodó és érző emberek alkotják. Soha nem volt nagyobb szükség versekre, mint manapság, amikor – látszólag – nem kellenek már senkinek. Mert a versek is segítenek bennünket embernek megmaradni. S nincs nagyobb feladat a globalizálódó világunkban, mint újra emberiséggé igézni a fogyasztógépek millióit” – méltatta Baranyi Ferenc a múlt heti csúzi bemutatón Csáky Anna, Léleklánggal szőtt mosoly című verseskötetét.

Annak ellenére, hogy az elhangzottak akár ünneprontónak is tűnhettek volna, a csúzi kastélyban ezen a napon valóságos adventi hangulat uralkodott. A rendezvény házigazdáinak, Szénássy Árpádnak és Meszlényi Istvánnak a jóvoltából nem mindennapi élményben lehetett részük a látogatóknak Kopócs Tibor művészi tárlatának megnyitóján és Csáky Anna verseskötetének bemutatóján. A Csornán született, Győrben élő költőnő művei korábban már a Győri költők antológiájában, valamint más hazai és határon túli magyarnyelvű kiadványokban is megjelentek. Nemcsak tanítja, hanem műveli is a szépirodalmat. Nagyszerű kötetét, melyből a kastélyban Betz István, a Győri Nemzeti Színház művésze adott ízelítőt, Kopócs Tibor illusztrációi díszítik. Kopócs Tibor, Nő fotelben című alkotásáról a költő Vörös Carmen című versében ír. A Művelődési és Kultúrtörténeti Intézet, valamint a KT Lap- és Könyvkiadó szervezésében megvalósult teltházas rendezvény egyik házigazdája, Szénássy Árpád – a kiadó és egyben az intézet igazgatója – nagy örömmel üdvözölte a művészeket, akiknek alkotásaival méltó helyen ismerkedhet meg a nagyközönség. Kopócs Tibor, Homage á Pál mester emlékére című tűzzománc kiállítását nyitották meg elsőként, melyet Molnár György méltatott. A sokoldalú művész több műfajban is tevékenyen alkot, grafikusként, festőként is közismert, emellett kiváló tanár hírében is áll. Az utóbbi években felfedezte a tűzzománc technikát, melyben grafikai és festői tapasztalatait egyaránt alkalmazni tudja. A színek és fények játékának tanúi lehettünk, az alkotások szinte megelevenedtek. Betz István előadásában Csáky Anna versei is életre keltek. Baranyi Ferenc, a költőnő egykori egyetemi évfolyamtársa barátként és csodálóként egyaránt méltatta kötetet. „Okosan, értően kéne szólni Annáról, de én elfogult vagyok. Nagyon köszönöm, hogy verseket ír, mert ezekkel képes jobbá tenni a világot” – jegyezte meg. A művész segít élni, túlélni a mindennapok taposómalmában, egyfajta erkölcsi kapaszkodót nyújtva mindazoknak, akik közel engedik magukhoz az üzenetet. A kettős megnyitón részt vett Icsina Georgina, Csúz polgármestere is. Nagy örömmel fogadta, hogy az ősi kastély jóvoltából egyfajta irodalmi és kulturális központtá válhat a község. Szeretné, ha mind többen találnák meg az ide vezető utat, és élnének a lehetőséggel, hogy kellemes környezetben ismerkedhetnek korunk sikeres művészeivel és alkotásaikkal.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?