Koncoš: ez nem zsarolás

Pozsony. Le kell vonni a politikai felelősséget a VSŽ részvénycsomagjának zavaros eladási ügye miatt – jelentette ki a Demokratikus Baloldal Pártjának (SDĽ) elnöke.

Pozsony. Le kell vonni a politikai felelősséget a VSŽ részvénycsomagjának zavaros eladási ügye miatt – jelentette ki a Demokratikus Baloldal Pártjának (SDĽ) elnöke. Pavel Koncoš szerint a kormánynak két héten belül meg kellene tárgyalnia a Legfőbb Ügyészség jelentését a tranzakcióról, s levonnia a megfelelő konzekvenciákat. Neveket egyelőre nem mondott, bár megjegyezte: szerinte ilyen nagy üzletet ilyen rövid időn belül nem lehetett megkötni. Koncoš leszögezte: pártja a kormánykoalícióban marad, de nem minden áron. Szerinte az SDĽ már így is éppen eleget áldozott a koalíció egységéért, hiszen sokszor támogatta a kormányprogram bizonyos részleteit, amelyek nem álltak összhangban a párt célkitűzéseivel. Hangsúlyozta: követeléseiket nem tartja zsarolásnak. Az SDĽ országos tanácsa üdvözölte a Szociáldemokrata Párt (SDSS) felvetését a szavazásokon való közös részvételről, sőt szorosabb együttműködésre törekednek majd a Szakszervezeti Konföderációval (KOZ) is. A Polgári Egyetértés Pártjával (SOP) szintén folynak az egyeztetések. Nem zárta ki, hogy a jelöltlistára azok a jelenlegi miniszterek is felkerülhetnek, akik pillanatnyilag nem értenek egyet a párt vezetésével.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?