Költségvetés: csökkenő adósság

Pozsony. A parlament tegnap 82 igen szavazattal fogadta el 59 nem szavazat mellett az ország 2018-as költségvetését. a kormány elégedett, az elemzők szerint viszont sokkal „bátrabb” költségvetésre lenne szüksége az országnak.Mindhárom kormánypárt elégedett az ország 2018-as állami költségvetésével.

Pozsony. A parlament tegnap 82 igen szavazattal fogadta el 59 nem szavazat mellett az ország 2018-as költségvetését. a kormány elégedett, az elemzők szerint viszont sokkal „bátrabb” költségvetésre lenne szüksége az országnak.

Mindhárom kormánypárt elégedett az ország 2018-as állami költségvetésével. Robert Fico szerint politikailag, pénzügyileg és szociális szempontból is jó költségvetést fogadott el tegnap a parlament. „Ez a 10. költségvetés, amit az irányításom alatt működő kormányok elfogadtak, sikerült olyan formában elfogadnunk, hogy stabilizáló elem lesz a koalíció működésében” – jelentette ki a miniszterelnök.

Elégedett az elfogadott büdzsével a Híd is. „Jövőre először független intézmény végzi a kisebbségi kulturális támogatás elosztását, a Kisebbségi Kulturális Alap 8 millió eurós költségvetéssel működik majd” – emelte ki a Híd egyik legfontosabb prioritását Bugár Béla pártelnök. A kisebbségi támogatás összege az idei 4,5 millió euróról emelkedik 8 millióra, ebből a magyar kisebbségi szervezetek 4,07 millió eurót használhatnak fel. Bugár elégedett a közlekedési, az igazságügyi és a környezetvédelmi tárca költségvetésével is. „A környezetvédelmi alap komoly támogatást tud majd adni a hátrányos régióknak is” – emelte ki a pártelnök.

Andrej Danko a mezőgazdasági tárca költségvetését emelte ki. „Mindig vannak olyan területek, amelyek többet is kaphattak volna, de kiegyensúlyozott költségvetést fogadtunk el” – jelentette ki az SNS elnöke.

Többet vártak

A Költségvetési Tanács szerint a jövő éves büdzsé lehetne bátrabb is, habár a benne lévő számokat nagy vonalakban tarthatónak látja. „A költségvetés kockázatai a GDP 0,6–0,8 százalékának szintjén vannak” – áll a tanács elemzésében. Kifogásolja azt is, hogy a kormány nem használja ki a kedvező gazdasági körülményeket, vagyis nem elég bátor a hiány és az államadósság csökkentésében.

Ódor Lajos úgy véli, hogy az államadósságot is lehetett volna nagyobb mértékben csökkenteni. „A jobb időket az államadósság ütemesebb csökkentésére kéne felhasználni, hogy az ország pénzügyei nehézségek nélkül tudjanak átvészelni egy esetleges következő válságot” – mondta lapunknak a Költségvetési Tanács tagja.

A költségvetés hiánya az ország történelmében először csökken 1 százalék alá, a kabinet 2020-ra tervezi a kiegyenlített, vagyis nullszaldós költségvetést.

A kormány pazarol

Az ellenzék szerint a kormány túl sokat költ saját magára, és nem az ország problémáinak megoldásával foglalkozik. „Ez a költségvetés nem egy büszke ország költségvetése, nem arra költ, ami a legértékesebb, nem az embereket célozza” -jelentette ki Veronika Remišová, az OĽaNO képviselője. (lpj, TASR)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?