Kockázatos volna referendumot kiírni

Pozsony. Bugár Béla szorosan kötődik a termőföldhöz, szeret kertészkedni, mégsem akar földművelésügyi miniszter lenni.

Pozsony. Bugár Béla szorosan kötődik a termőföldhöz, szeret kertészkedni, mégsem akar földművelésügyi miniszter lenni. A Markíza televízió Testre szabva című műsorában a Magyar Koalíció Pártjának elnöke leszögezte: Szereti, ha partnerei betartják a megállapodásokat és a határidőket, a kormány pedig gyakran késésben van, ezért sem vonzza őt a végrehajtó hatalom. Egyelőre a házelnök helyettesének funkciójából sem óhajt távozni. „Felelőtlenség lenne, ha elmennék, miközben nem látnám az utódomat” – mondta. Az európai parlamenti választással kapcsolatban elismerte, az MKP-nak ezúttal nem sikerült úgy mozgósítania a polgárokat, mint máskor, ugyanakkor a pártnak még sohasem volt 13 százalékos a támogatottsága, és a kitűzött célt is elérték: két mandátumot szereztek. Az alacsony részvételi aránnyal kapcsolatban felmerült, hogy az uniós csatlakozásról szóló tavalyi népszavazást manipulálták – másként felfoghatatlan, hová tűnt 34 százaléknyi szavazat; ennyi a különbség a két voksolás részvételi aránya között. Bugár ezt a felvetést határozottan visszautasította. „Felelőtlenség ilyesmit állítani. Akkor az ellenzék és a koalíció közösen lépett fel, most mindenki külön kampányolt” – magyarázta az MKP elnöke, aki szerint az ideális az lenne, ha az uniós alkotmányról is népszavazás lenne, viszont fennáll a veszély, hogy érvénytelen lesz, ezért kockázatos lenne kiírni. A megüresedett parlamenti posztokkal kapcsolatban még nem született egyezség. „A háttérben különféle szóbeszédet hallottam; például, hogy az egyik parlamenti alelnök a függetlenek közül vagy az ellenzékből kerülhetne ki, ha viszont Pavol Hrušovskýt leváltanák a parlament éléről, az a kormány átalakítását is jelentené. Mindenfélét beszélnek, ám egyelőre ezt nem kívánom kommentálni, az MKP nem kockáztat” – szögezte le. Elismerte, alelnökként vannak bizonyos protokolláris feladatai, s a két alelnök alig győzi, ezért jó lenne minél hamarabb megoldást találni. (sz. a.)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?