Kőbe vésnék a korhatárt

Nyitra |

<p>Robert Fico a nyugdíjkorhatár mellett a minimálbért is beleírná az&nbsp;alkotmányba.</p>

A nyugdíjkorhatárt és a minimálbért is az alkotmányban rögzítené a Smer. Épp az előző Ficokormány foglalta ugyanakkor törvénybe a nyugdíjkorhatár fokozatos emelkedését. 

Alkotmányba írná Robert Fico miniszterelnök a legmagasabb nyugdíjkorhatárt, jelentette be a párt szombati közgyűlésén. A nyugdíjkorhatár jelenleg évente emelkedik, figyelembe véve az átlagéletkor emelkedését. A maximális korhatár meghatározását néhány hete tüntetésen követelte a Kovo szakszervezet. „Az emberek egyre többet dolgoznak. Nő a munka termelékenysége, nagyobb a megtérülés, a nyereség, Szlovákiában a legtöbb a túlóra, a hétvégi munka és a folyamatos munkavégzés aránya – indokolta akkor a Kovo javaslatát Emil Machyna elnök. – Azt szeretnénk, hogy a folyamatos gyártásban dolgozók, a nehéz munkát végzők korábban mehessenek nyugdíjba.” A nyugdíjkorhatár fokozatos és automatikus emelkedését éppen az előző Smer-kormány foglalta törvénybe. Az első, 76 napos emelkedés idén januárban lépett életbe, idén újabb 63 nappal nő, vagyis 2018-ban a nyugdíjkorhatár már 62 év 139 nap lesz. „Meg kell mondanunk, hogy egyes kategóriákban meddig hagyjuk szenvedni az embereket a munkában” – mondta most Fico. Úgy véli azonban, hogy olyan határt kell húzni, amely garantálja a nyugdíjrendszer fenntarthatóságát is. Elképzelése szerint a hárompilléres nyugdíjrendszer paramétereit határoznák meg egy alkotmánytörvényben. 

Ivan Švejna (Híd) szociális ügyi államtitkár attól tart, hogy a nyugdíjkor felső határának meghatározása csak látszólagos lenne. „Csehországban például – ahol a szlovákiaihoz hasonlóan évente rendszeresen emelkedik a nyugdíjkorhatár – 64 évben szabták meg a plafont. Emellett azonban azt is elfogadták, hogy szükség esetén ezt a kormány módosíthatja” – magyarázta lapunknak az államtitkár. 

Már szinte biztos, hogy 2019-ben átlépi a minimálbér az 500 eurós határt. Robert Fico miniszterelnök szerint az ország elbírja ezt a gyors ütemű emelkedést. „Még ha kapák vagy traktorok esnének az égből, akkor is elérjük az 500 eurót 2019ben”– jelentette ki Fico pártja nyitrai kongresszusán. Az 500 eurós minimálbér 20 eurós emelkedést jelentene, mivel 2018 januárjától 480 euróra nő a legalacsonyabb fizetés. Idén ennél jóval nagyobb mértékben, 435 euróról ugrott a minimálbér 480-ra, vagyis 45 euróval nőtt. A munkaadók több ágazatban már a 480 eurós határt is bírálták, mivel az alacsony végzettségű munkavállalók nem tudják megtermelni ezt a fizetést sem. A túl magas minimálbér elsősorban a hátrányos helyzetű régiók vállalkozóinak okoz gondot. 

Fico emellett az alkotmányban rögzítené a minimálbér intézményét, szerinte ugyanis a politikai és a szabadságjogok szabályozása jó, de a szociális jogokat csak deklaráció szintjén rögzíti. Így tartja megakadályozhatónak, hogy a későbbiekben egy esetleges jobboldali kormány „ne kezdjen el spekulálni” a minimálbérről. (TASR, lpj)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?