Klus: Az állampolgársági törvény módosítása az európai normákat követi

Útlevél – már most érdemes intézni
Pozsony |

Martin Klus (SaS) külügyi államtitkár szerint az állampolgársági törvény módosítása helyes lépés, és nem zárta ki, hogy a szabályozás további lazításának első lépése legyen. Ugyanakkor bírálta a magyar külügyminisztert, mert az Szlovákia területén kritizálta őt.

Klus kiállt az állampolgársági törvénynek a kormány által elfogadott és a parlamentben első olvasatban jóváhagyott változata mellett, amely legalább ötéves igazolt külföldi tartózkodás esetén engedélyezné, hogy Szlovákia polgárai felvegyék egy másik ország állampolgárságát. Lapunknak úgy nyilatkozott, a szabályozás az európai sztenderdekhez igazodik.

„Az európai normák azt mondják, hogy az állampolgárságnak az adott országgal való valamilyen konkrét kapcsolatra kell épülnie. Ez lehet az állandó lakhely, vagy a házastárs állampolgársága, vagy egy ottani vállalkozás”

– nyilatkozta lapunknak az államtitkár.

Klus szerint azonban az európai sztenderdek szerint a nyelvi, kulturális kötődés nem tekinthető ilyen kapcsolatnak. Kiemelte, a terítéken lévő törvénymódosítás például annak a több tízezer embernek a problémájára jelent megoldást, akik az Egyesült Királyságban élnek és a brexit után fel szeretnék venni a brit állampolgárságot, egyben nem szeretnék elveszíteni a szlovák útlevelüket. „90 ezer szlovák állampolgár jelezte, hogy huzamosan az Egyesült Királyságban tartózkodik. Ha figyelembe vesszük, hogy a brexit miatt akár ennek a számnak a fele felveheti a brit állampolgárságot, akkor a jövőben hozzávetőlegesen 50 ezer kettős állampolgárról beszélünk” – mondta.

Kapcsolódó cikkünk

Arra a kérdésünkre, hogy Romániához hasonlóan, az európai sztenderdekhez képest miért nem egy megengedőbb szabályozásra törekednek, Klus úgy válaszolt, a jelenlegi törvénymódosítás az első lépést jelentheti ezen az úton. „Meglátjuk, milyen hatása lesz ennek a kettős állampolgársági kérelmekre. Nem állítom, hogy ez az utolsó lépésünk ebben a kérdésben. Én őszintén örülnék neki, ha a többi európai országban a barátaink nyitottak lennének egyeztetni velünk erről a témáról. Lehetséges, hogy a jövőben több uniós államban liberálisabb lesz a szabályozás, ebben az esetben készek vagyunk erről vitát nyitni Szlovákiában is” – magyarázta. Az államtitkár szerint ennek értelmében a kettős állampolgárság szlovákiai szabályozása attól is függ, hogy Magyarország hogyan áll a kérdéshez.

Március elején éppen a magyar külügyminiszter, Szijjártó Péter (Fidesz) nevezte Klusnak az állampolgársági törvény módosítása kapcsán tett kijelentéseit provokációnak. Klus a TA3 hírtelevízió politikai vitaműsorában beszélt arról, azért nem akarták megengedni, hogy a Szlovákia területén élő polgárok, így a szlovákiai magyarok érzelmi vagy kulturális kötődés alapján felvehessék egy másik ország állampolgárságát, mert az olyan problémákat okozna, mint Kelet-Ukrajnában, Dél-Oszétiában és Abháziában. A magyar tárcavezető nem sokkal később kijelentette, a szlovákiai magyarok helyzetét a befagyott kaukázusi konfliktusokhoz hasonlítani provokáció. A szlovák államtitkár visszautasítja a vádakat.

Kapcsolódó cikkünk

„Én a világ említett részein lévő befagyott konfliktusokról abban az összefüggésben beszéltem, hogy ott osztottak állampolgárságot az embereknek anélkül, hogy szilárd kapcsolatuk lett volna az útleveleket kibocsátó országgal. Ott ez biztonsági problémát okozott. Ha valaki ez alapján azt érzi, hogy mi Szlovákiában ezt ugyancsak biztonsági problémának tekintjük, akkor az az ő baja és az illető mentális beállítottságát tükrözi” – jelentette ki Klus, és hozzátette, a szlovákiai magyarokat semmi esetre sem tekinti biztonsági kockázatnak.

A szlovák államtitkár egyben bírálta a magyar tárcavezetőt. „Nem tetszik nekem, hogy a magyar külügyminiszter Szlovákia területén tesz ilyen kijelentéseket. Nem tudom elképzelni, hogy mint szlovák diplomata átmenjek Rajkára és ott a magyar jogállamiságról kezdjek el hasonló módon beszélni” – mondta lapunknak Klus azzal, hogy szerinte Szijjártó ezzel átlépett egy határt.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?