Kizárólag az igazság jegyében

Sme első száma 1993. január 15-én jelent meg. Röviddel Cseh-Szlovákia kettéválása után, amikor Vladimír Mečiar kormánya volt hatalmon.

A Sme elődje a Smena volt, tulajdonosa pedig az SZK Gyermek- és Ifjúsági Alapítványa, s bár Ján Čarnogurský kormánya elfogadta a határozatot, hogy az alapítványt privatizálni kell, Mečiar kabinetje törölte. Meg akart szabadulni a kényelmetlen napilaptól. Az igazgatótanács január elején visszahívta a Smena Kiadó igazgatóját, Ján Weisst és a lap főszerkesztőjét, Karol Ježíket. A döntést az állítólagos rossz gazdasági eredményekkel indokolták, holott abban az időben a Smena nyolcmilló koronás nyereséget produkált.

A kormány küldöttje, aki a rossz hírt közölte, s aki személyesen jött el a szerkesztőségbe, az a Vladimír Bajan, aki akkor a HZDS parlamenti képviselője volt, ma pedig a Pozsony megyei önkormányzat elnöke. A szerkesztőség tagjait fölsorakoztatta a folyosón, kezében fekete diplomatatáskával, arcán mosollyal bejelentette az akkori főszerkesztő leváltását.

„Előttem van a Dosztojevszkij utcai épület folyosója, ott áll Bajan, a képviselő, és azt mondja, a Smena gazdasági eredményei rosszak, pedig akkor gazdaságilag nagyon jól álltunk” – emlékezik Juraj Mravec. Akkor tudatosította, hogy a változások politikai nyomásra következnek be.

„Úgy vélem, a szerkesztők nagy része addigra elhatározta, ilyen körülmények közt nem lehet dol?gozni” – mondja Ivan Drábek.

„Régóta tudtuk, hogy valami készül ellenünk. De mi is felkészültünk, mert nem akartuk lehetővé tenni a hatalomnak, hogy kénye-kedve szerint játsszon a sajtóval” – emlékezik Róbert Kotian.

Szerettük volna megtudni, ennyi év után hogyan értékeli saját szerepét Vladimír Bajan, de nem szívesen nyilatkozott. Annyit mondott csupán: „nem emlékszem”, és bokros teendőire hivatkozva letette a telefont.

A szerkesztőségből a főszerkesztővel, karol Ježíkkel együtt távozott a főszerkesztő-helyettes, Alexej Fulmek is és néhány napon belül ötven szerkesztő hagyta ott a Smenát, ahol három szerkesztő és egy fotóriporter maradt.

Akik elmentek, Sme néven új napilapot alapítottak, melynek első száma alig két héten belül, 1993 január 15-én jelent meg. Amikor a Sme szerkesztőinek nem volt hol dolgozniuk, a Nový Čas fogadta be őket.

A Sme alapítója és első főszerkesztője, Karol Ježík szavai szerint a Sme azért jött létre, mert az újságírók szabadon akartak írni. „Sem jobb-, sem baloldali lapot nem akartunk készíteni, mi túlélni akartunk” – emlékezett egy televíziós dokumentumfilmben.

Többen úgy emlékeznek a lapalapításra, mint ellenállásra azzal szemben, milyen arrogánsan akarta megszüntetni a kormányzó hatalom. „Ez volt számunkra az egyetlen lehetséges megoldás, ha nem akartuk meghazudtolni hitvallásunkat, mely szerint az újságíró nem végez propagandamunkát, nem reklám- vagy marketingmenedzser, hanem őszintén és minden erejével az igazságot keresi” – mondta Miloš Ščepka.

Az új napilap néhány nappal azután jelent meg, hogy útilaput kötöttek a vezetőség talpára. Sokan úgy tekintenek erre, mint kisebb csodára. „Azt hittük, hogy az új napilap megalapítása hosszabb ideig tart, de nagyon hamar meglett” – mondja Juraj Mravec.

A kezdetek nem voltak egy?szerűek, főleg a családos embereknek, akik tarthattak volna a bizonytalanságtól. A Presscentrumban bérelt irodákban dolgoztak, utána egy garázsban, közben a házban folyt a tatarozás. Az első időben csak két számítógépe volt a szerkesztőségnek, és a lap nyolc oldalon jelent meg.

„Senki sem sejtette, hogyan végződik. De a vágy, hogy úgy írhassunk, hogy a cikkek tartalmába ne szóljanak bele a politikusok, mindennél erősebb volt. A mečia?rizmus sötét korszakában szükség volt egy olyan újságra, amely csak azok véleményétől függött, akik írták” – emlékezik Gabriel Beer.

A lapalapítók egy része pénzzel is beszállt, a legjelentősebb összeget az Első Szlovák Befektető Csoport adta, amely ma is ötvenszázalékos tulajdonosa a cég részvényeinek. Később külföldről is érkezett segítség. A számítógéprendszer egy részét a független amerikai alapítvány, az International Media Fund szállította, a New York-i MDLF kiadó pedig alacsony kamatot számított fel a kölcsönre, amelyen nyomdagépet vehettek.

„Érdekes volt megfigyelni, hogyan viselkednek az emberek ilyen kiélezett helyzetben” – emlékezik az első napokra Eva Čobejová. Véleménye szerint néhányan nem is értették, mi történik, nem úgy látták, hogy komoly vagy elviselhetetlen lenne a helyzet. „Néhányan gyáván viselkedtek, de a kollégák többsége – noha mindnyájan kom?munista egyetemen végeztünk, egykor pionírok, SZISZ-tagok voltunk – már nem volt hajlandó megalázkodni a hatalom előtt. Ez kemény dolog volt” – mondja.

Az új lap rövid időn belül nagy olvasótábort szerzett, a napi példányszám az ötvenezerhez közeledett, a Smena példányszáma rohamosan csökkent. A szerkesztőséget újra föl kellett építeni, végül Jozef Majský társasága privatizálta. 1995-ben tárgyalt a Sme vezetőségével, leállította a Smena kiadását, és a védjegyet a VMV kiadónak adta. A két lap 1995-ben Sme címen egyesült, ám röviddel utána mindkét pozsonyi nyomda, a Concordia és a Danubiaprint elutasította a Sme nyomtatását. Valószínűleg politikai okokból. Bár érkeztek külföldi ajánlatok, a kiadó nem fogadta el őket, attól tartott, hogy a lapot nem engednék át a határon.

A lap megszűnésének veszélyét a Komáromi Nyomda igazgatója, Meszlényi István hárította el, aki fölajánlotta, Komáromban kinyomtatják a Smet.