Kistraktor-tulajdonosok, figyelem: ezentúl kimehetnek a közutakra

Pozsony |

<p>A mezőgazdasági kisgépek, és erdőgazdasági gépek tulajdonosai fellélegezhetnek, a jövőben úgy is kihajthatnak az utakra, hogy nem kell folyton a rendőröket lesni.&nbsp;</p>

A jövőben ugyanis lehet majd közlekedni a közutakon olyan, a közúti közlekedés céljára jóvá nem hagyott mezőgazdasági kisgépekkel, amelyeknek lesz egyedi, C betűvel kezdődő rendszámtáblájuk.

A parlament tegnap jóváhagyta a Smer képviselőinek javaslatát, akik a közlekedési törvény mellett az államigazgatási illetékekről szóló törvényt is módosították.A közlekedési törvény módosítása eredetileg csak a III. osztályú utakon, jó látási viszonyok között engedélyezné a kistraktorokkal való közlekedést. Más utakon, illetve rossz látási viszonyok között csak adott időre és útszakaszra szóló kivétel alapján közlekedhetnének. Az illetékekről szóló törvény módosításával az ilyen kivételek kiadását illetékmentessé tették. Ez azt jelenti, hogy a kisgépek tulajdonosainak csak a C betűs, különleges rendszámtábla kiadásáért kellene fizetniük.
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?