Kiska: készek vagyunk Ukrajnának segíteni

ÖSSZEFOGLALÓPozsony. Szlovákia 2020-ig a bruttó hazai össztermék (GDP) 1,6 százalékát fogja védelmi kiadásokra költeni; Andrej Kiska államfő ezt a fő üzenetet képviseli a NATO walesi csúcstalálkozóján.

ÖSSZEFOGLALÓ

Pozsony. Szlovákia 2020-ig a bruttó hazai össztermék (GDP) 1,6 százalékát fogja védelmi kiadásokra költeni; Andrej Kiska államfő ezt a fő üzenetet képviseli a NATO walesi csúcstalálkozóján. A ma kezdődő csúcs a NATO elmúlt 20–25 évének egyik legfontosabb találkozója, a tagállamok nemcsak az ukrán–orosz konfliktusról, a NATO kelet-európai katonai jelenlétének megerősítéséről, de a védelmi kiadások növeléséről is tárgyalni fognak.

A szlovák delegációt Kiska vezeti, s mint tegnap elmondta, Szlovákia az alapvető kérdésekben egyértelmű állásfoglalást akar megfogalmazni. „A védelmi kiadások tekintetében biztosítjuk partnereinket arról, hogy megállítjuk a kiadások csökkenését, s 2016-ig biztosítjuk, hogy a védelmi tárca költségvetésének 20 százalékát a hadsereg korszerűsítésére költsük” – mondta az államfő azzal, hogy 2020-ig a védelmi kiadások a GDP 1,6 százalékát is elérik. Szlovákia védelmi kiadásai jelenleg a GDP 1 százaléka körül mozognak, jövőre ezt az összeget 1,04 százalékra növelnék. Szlovákia ugyanakkor ígéretet tesz, hogy nemcsak anyagilag lesz hajlandó segíteni Ukrajnának, hanem a kiképzésben is olyan területeken, ahol kellő tapasztalata van a hadseregnek. Kiska a csúcstalálkozó előtt tárgyalt a miniszterelnökkel, a védelmi miniszterrel, a belügyminiszterrel, valamint a pénzügyi és a külügyi tárca vezetőjével. „Konstruktív találkozók voltak, amelyek hozzájárulnak ahhoz, hogy Szlovákia a csúcstalálkozón hiteles állásfoglalást képviseljen” – állítja az államfő.

Martin Glváč védelmi miniszter, aki szintén a delegáció tagja, arról tájékoztatott, hogy a védelmi kiadásokat fokozatosan kell növelni, ha már jövőre a GDP 1,6 százalékára emelnék a költségvetést, a pénzt egyszerűen nem tudnák elkölteni. „Ilyen ugrásszerűen egyik állam sem növeli a kiadásokat. A stratégia ugyanis nem a fejetlen költekezésről, hanem a korszerű technika megfontolt vásárlásáról szól, s ez egy olyan folyamat, amit nem lehet elsietni, a partnerekkel is egyeztetni kell” – mondta Glváč. (dem, SITA)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?