Kiska–Fico ellenkampány

ÖSSZEFOGLALÓPozsony. Kiska úgy érzi, Fico ellenkampányt indított ellene. Fico úgy érzi, Kiska indított ellene kampányt. A Smer polgármesterei „házi feladatot” kaptak Robert Ficótól, állítja Andrej Kiska.

ÖSSZEFOGLALÓ

Pozsony. Kiska úgy érzi, Fico ellenkampányt indított ellene. Fico úgy érzi, Kiska indított ellene kampányt. A Smer polgármesterei „házi feladatot” kaptak Robert Ficótól, állítja Andrej Kiska. „A feladat nem más, mint az, hogy találjanak valamit, bármit, ami felhasználható lehet ellenem a kampányban” – mondta Kiska. Az államfőjelölt erről tegnapi sajtótájékoztatóján beszélt, azt állítva, hogy a Facebook internetes közösségi portálon is hazugságokat terjesztenek róla. „Nyolcvanéves apám nemrég azzal jött, hogy levelet kapott a miniszterelnöktől, amelyben egy egész fejezetben foglalkozik velem. A Facebookon intenzív ellenkampány indult ellenem, méghozzá pont akkor, amikor Fico leveleit szétküldték” – figyelmeztet Kiska. A jelölt ezért létrehozta az antikiska.sk internetes oldalt, amelyen az ellene felhozott hamis vádakra igyekszik reagálni. Egyebek mellett azzal vádolják, hogy uzsorás, szcientista, és kétes módon jutott vagyonához. „Álneveken létrehozott hamis Facebook-profilok támadnak, ugyanazzal érvelve, mint a Smer képviselői” – vélekedika jelölt.

Fico jelentéktelen dolgokkal nem foglalkozik, így Kiska vádjaival sem, tolmácsolta az elhangzottakkal kapcsolatban Fico szavait a Smer sajtóosztálya.

„Ha valaki az ellenkampány célpontja lett, az éppen Robert Fico” – állítják. Egyben emlékeztetnek, hogy Kiska volt az, aki kampányát azzal indította, hogy Ficót kezdte támadni. A kormányfőt ugyanis Kiska szólította fel arra, hogy tegye közzé azoknak a személyeknek a listáját, akik a szén-dioxid-kvóták eladásából hasznot húztak az első Fico-kormány idején. (SITA, TASR, vps)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?