Kiska "átlagon alulinak" tartja az alkotmánybírók választásáról szóló törvényjavaslatot

Andrej Kiska és Gál Gábor
Pozsony |

A kormánykoalíció alkotmánybírók választására vonatkozó módosító javaslata, melyet Gál Gábor (Most-Híd) igazságügy-miniszter mutatott be, átlagon aluli megoldást kínál.

Kedden ismételten erre utalt Andrej Kiska államfő, miután találkozott az Alkotmánybíróság (AB) reformját kezdeményező jogászokkal. Az elnök szerint a parlamenti képviselőknek hasznosítaniuk kellene a 38 ismert szlovák jogász által összeállított javaslatot, amely utat nyitna egy jó megoldás felé.

Kiska a kezdeményezés 17 képviselőjével találkozott kedden, akiket biztosított arról, hogy a múlt héten bemutatott javaslatukat jó megoldásnak tartja. Hozzátette: a képviselőknek élniük kellene a felkínált lehetőséggel, nem pedig elfecsérelni azt egy átlagon aluli megoldás miatt. „Itt a lehetőség egy tisztességes és meggyőző változtatásra. Olyan eredményt hozhat, amely hozzásegít a közvélemény igazságszolgáltatásba vetett bizalmának visszaállításához” – hangsúlyozta az elnök.

Kiska emlékeztetett, hogy az Alkotmánybíróság a szlovák jogrendszerben az igazságszolgáltatás legfőbb biztosítéka, és a döntései az egyes emberek életére is kihatással vannak. „Kulcsfontosságú, hogy kinek a kezébe kerül ekkora hatalom” – utalt az elnök arra a tervezett módosításra, mely szerint a 13 alkotmánybíró közül kilenc választott lesz. „A bíróság két harmada kicserélődik, és az, hogy a képviselők kiket fognak javasolni, meghatározza Szlovákia mint jogállam jellegét a következő 12 évre” – figyelmeztetett az államfő.

 

Kapcsolódó cikkünk

Marián Porvažník, a Jobb Ügyvédi Tevékenységért Kezdeményezés tagja a találkozón részt vevő jogászok nevében elmondta: a szakma már régóta tisztában van vele, hogy az alkotmánybírók kiválasztásának mechanizmusa nem megfelelő. „A mechanizmus által olyan bírók is az Alkotmánybíróságra kerülhetnek, akik nem teljesítik a szakmaiság, a függetlenség, vagy a morális integritás követelményét” – tette hozzá Porvažník, hangsúlyozva: ezért álltak elő egy saját javaslattal, amely biztosítaná, hogy az Alkotmánybíróságot a fenti kritériumoknak megfelelő emberek foglalják el.

Lucia Berdisová, a kezdeményezés másik képviselője hozzátette: kapcsolatban vannak az igazságügy-minisztériummal, és a napokban valószínűleg találkoznak a miniszterrel is. Úgy véli, a koalíciós javaslat egy lépést tesz előre, kettőt hátra. Értékelte, hogy a javaslat értelmében 76 szavazatra emelnék az alkotmánybírók megválasztásához szükséges kvórumot, illetve hogy kiegészítenék az alkotmányos meghatározását annak, ki lehet alkotmánybíró. Úgy véli ugyanakkor, hogy ezek a pozitív lépések nem érnek semmit, ha átmennek a koalíció által javasolt további változtatások is. Negatív példaként a jelöltek minimális korhatárának 40-ről 45 évre való emelését említette.

 

Kapcsolódó cikkünk

„Én úgy gondolom, hogy annál többre is képesek vagyunk, mint amit a miniszter úr bemutatott” – jelentette ki a koalíciós javaslatra utalva Pavol Žilinčík, a Bírói Tanács tagja.

Szerinte Szlovákiának leginkább azzal van problémája, hogy az egyes intézmények élére a legjobbakat juttassa.

„A javaslatunkban az tetszik, hogy nagy hangsúlyt fektet a jelöltek erkölcsi integritására” – tette hozzá.

Viera Mrázová volt alkotmánybíró szerint az AB bírójának elsősorban erkölcsileg feddhetetlen szaktekintélynek kell lennie. „Olyan embernek, aki nemcsak a saját szakterületén képzett, hanem átlátja az alkotmányjogi összefüggéseket is” – fűzte hozzá.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?