Kiska a parlamentben utalt rá, mi lenne Kaliňák dolga

Pozsony |

<p>Azokban az országokban, ahol működik a poltitikai kultúra, a politikusok vállalják tetteikért a felelősséget, nálunk ez nem így van - mondta ma a parlamentben Kiska, hozzátéve: ha Szlovákia ebben az irányban folytatja, annak nagyon komoly következményei lesznek.</p>

Kiska értékelő beszédében a Bašternák-ügyet és a többi korrupciós botrányt is érintette. "Hány állampolgár hiszi el önök szerint, hogy a bűnüldöző szervek és az adóhatóságok nincsnek kitéve semmiféle nyomásnak, sem a politika részéről, sem másfelől, és abszolút függetlenek, illetve hogy lehet rájuk számítani?" - tette fel a költői kérdést Kiska a jelen lévő képviselőknek és kormánytagoknak. "A felnőtt lakosok közül ötből négyen úgy gondolják, hogy az államot néhány oligarcha irányítja. Az államba vetett bizalom a minimálisra csökkent" - fűzte hozzá az államfő, majd ismét figyelmeztetett: ha ez így folytatódik, könnyen előfordulhat, hogy a következő választások után képtelenség lesz demokratikus pártokból álló kormányt alakítani. Pozitív, irigylésre méltó példaként Romániát említette, ahol az utolsó választások óta 1500 személyt, köztük vezető politikusokat ítéltek el korrupció miatt. Az elnök hangsúlyozta: a politikusok felelősségre vonása és esetleges lemondásuk nem jelenti a korrupciós ügyek megoldását. Ez csupán gesztusértékű lépés, amely lehetővé teszi, hogy az illetékes hatóságok a munkájukat végezhessék. "Így működik ez azokban az országokban, ahol normálisan működik az igazságszolgáltatás, és van tisztességes politikai kultúra. Szlovákiában ez nincs így" - bírálta az ország közállapotait Kiska.  Szlovákia EU-elnökségével kapcsolatban az államfő elmondta: az EU-tagságnak nincsen értelmes alternatívája. "Azok az elképzelések és javaslatok, amelyek szerint Szlovákia az unión kívül is működhetne, hazafiatlanok és hazardírozók" - tette hozzá. 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?