Előzetes letartóztatásban marad Kajetán Kičura, az Állami Tartalékalap (SŠHR) volt elnöke. Erről kedden döntött a besztercebányai Specializált Büntetőbíróság (ŠTS) bírója.
Kičura előzetes letartóztatásban marad
Kajetán Kičura ellen a Különleges Ügyészi Hivatal (ÚŠP) ügyésze kenőpénz elfogadása és pénzmosás ügyében emelt vádat. A bíró április 23-án döntött az őrizetbe vételéről. A védőügyvédje fellebbezett, a végső döntés így a Legfelsőbb Bíróságon fog megszületni.
Rastislav Palovič, Kičura jogi képviselője megállapította: az ŠTS előkészítő eljárásának bírója elutasította a vádlott kérelmét.
„Őszintén szólva, ezt egy ellentmondásos döntésnek tartom, mert a bíró nagyrészt nekem adott igazat, például ami azt a véleményemet illeti, hogy gyengült a felhozott vádak megalapozottsága. A vádlottat mégis előzetes letartóztatásban hagyta, illetve elutasította a kérelmünket, azzal az indokkal, hogy még meg kell tenni néhány szükséges intézkedést. Egyúttal határozattan figyelmeztette az ügyészt, hogy ezeket minél előbb el kell végezni, mégpedig a következő napokban”
– hangsúlyozta Palovič.
Ezenkívül arra is emlékeztetett, hogy már minden kulcsfontosságú tanút meghallgattak, az ügyfele pedig továbbra is ártatlannak vallja magát.
Katarína Kudjáková, az ŠTS szóvivője arról tájékoztatta a TASR-t, hogy a bíró azért utasította el a vádlott kérelmét, mert szerinte továbbra is fennáll annak a veszélye, hogy a vádlott befolyásolja a tanúkat.
Kičurát március 24-én hívta vissza az Állami Tartalékalap elnöki funkciójából az új kormány, az orvostechnikai eszközök beszerzése során elkövetett szabálytalanságok miatt. Kičura visszautasította a szerződések megkötésével kapcsolatos állításokat, valamint a fia által vásárolt két lakással kapcsolatos gyanúkat.
A Nemzeti Bűnmegelőző Ügynökség márciusban indított vizsgálatot az Állami Tartalékalap COVID-19 járvánnyal kapcsolatos beszerzései és a pozsonyi Konventná utcában vásárolt lakások ügyében.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.