Kezdődik a nagy maffiaper: bíróság előtt a brutális Sátor-banda

Csonti

A besztercebányai büntetés-végrehajtási intézet tárgyalótermében ma megkezdődött Sátor Lajos, majd Nagy "Csonti" Zsolt köré szerveződő csallóközi maffiabanda büntetőpere. A vádlottak padján már nincs ott Csörgő Judit, Csonti egykori élettársa, a Híd volt bősi elnöke, két hete ugyanis elhunyt.

A gigapernek 14 vádlottja van, a banda 1999 és 2010 között tevékenykedett a Csallóközben. A csoportot számos bűncselekménnyel vádolják, több gyilkosság írható a számlájukra, és gazdasági bűncselekményekkel, például egy illegális cigarettagyár működtetésével és strómanokon keresztüli jogosulatlan áfa-visszaigényléssel is megvádolták őket.

A Sátor-banda nevű csoport azután vette át a hatalmat az alvilágban, hogy az előző maffiafőnököt, a Papa Joe néven ismert Pápay Tibort és társait 1999 márciusában lemészárolták a dunaszerdahelyi Fontána bárban. Sátor Lajos, aki már a 90-es években főszereplője volt a dunaszerdahelyi maffia ámokfutásának, nincs a vádlottak sorában – s már nem is lehet. 2016-ban derült ki, mi lett vele: a gyanú szerint 2010 végén saját egykori emberei gyilkolták meg a dunaszerdahelyi járásbeli Csótfán. Holttestét is ott ásták el, ám gyilkosai – akik állítólag attól tartottak, hogy a rendőrség nyomon van – hónapokkal később kihantolták, és egyik feltételezett gyilkosának, Z. Ferencnek csicsói telkén újra elásták.

A vádlottak között ugyanakkor ott van a Csonti néven ismert Nagy Zsolt, aki annak idején kereket oldott, amikor a rendőrség a Húsdaráló fedőnevű akció során letartóztatta a Sátor-banda tíz tagját. Csonti hosszú ideig rejtőzött egy Felsővámos melletti erdőben, ám a NAKA kommandós egységei végül elfogták. N. Zsoltnak szinte az összes, a Sátor-bandához kapcsolható gyilkosságban benne lehetett a keze – amellett, hogy maga is gyilkolt, részt vehetett Reisz Andor feldarabolt, ledarált holttestének eltüntetésében.

A vádlottak padján ült volna Csörgő Judit is, a Híd bősi alapszervezetének volt elnöke és a párt dunaszerdahelyi járási elnökségének egykori tagja. Csörgő egy időben Sátor Lajos és Nagy Zsolt élettársa is volt – a párt 2016-ban lapunknak úgy nyilatkozott, nem tudtak Csörgő magánéleti kapcsolatairól. A vádirat szerint Csörgő Juditnak köze volt a Sátor-csoport diósförgepatonyi illegális cigarettagyárához, és több, a csoporthoz köthető cég kapcsán is felmerült a neve. A Híd egykori régiós politikusát 2016-ban felfüggesztette a párt. Csörgő Judit április végén hunyt el súlyos betegség következtében. Halálhírét Debnár Klára, a Híd szóvivője is megerősítette.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?