Kevesebb képviselő, mentelmi jog – reakciók Sulíkék indítványaira

Pozsony |

<p>Marketingfogás, hogy a Szabadság és Szolidaritás (SaS) a képviselők büntetőjogi mentességének (mentelmi jogának) eltörlését és a képviselők számának 150-ről 100-ra csökkentését kezdeményezi – véli Jana Laššáková, a Smer-SD frakcióvezetője.</p>

Hangsúlyozta, alkotmánytörvény-tervezetről van szó, amelyeket illett volna előre megvitatni. Arra a kérdésre, hogy a Smer támogatja-e ezeket a javaslatokat, nem adott konkrét választ. Azt mondta, az ország alaptörvénye már húszéves, ezért megérdemli az odafigyelést, vagyis azt, hogy a változtatásokat megfelelő módon hajtsák végre. A Smer-SD korábban hasonló elképzelésekről tett bejelentést, ez azonban Laššáková szerint nem jelenti azt, hogy automatikusan támogatni fogják az SaS indítványait.

Richard Sulík, az SaS elnöke szerint Robert Fico miniszterelnök pártja most megmutathatja, mennyire kész a változtatásokra. Mint mondta, a képviselők számának csökkentését Fico is hangoztatta, a választások után pedig minden parlamenti párt egyetértett: el kell törölni a büntetőjogi mentességet.

Ľudovít Kaník, az SDKÚ-DS frakcióvezetője figyelmeztet: ha csökken a képviselők száma, akkor Fico azzal érvelhet, hogy a választási rendszert is meg kell változtatni, márpedig ehhez elegendő az egyszerű többséggel rendelkező Smer-frakció támogatása. „Ezt nem látni elég naiv dolog” - bírálta Kaník az SaS kezdeményezését.

Pavol Abrhan, a KDH-s képviselőcsoport vezetője propagandafogásnak, Solymos László, a Híd frakcióvezetője politikai marketingnek nevezte Sulíkék kezdeményezését. Igor Matovič, az OĽaNO elnöke jelezte, a büntetőjogi mentesség eltörlését biztosan, a képviselők számának csökkentését valószínűleg támogatják.

 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?