Kevés szavazattal is mandátumhoz lehet jutni

Pozsony |

<p>Minél kevesebben mennek el választani, annál kevesebb szavazat elég a jó eredményhez &ndash; adott esetben a brüsszeli képviselői helyhez. Szombaton kevésen fog múlni a siker vagy a bukás.</p>

A részvételi arány az egyik legnehezebben mérhető szám – a megkérdezettek általában hajlamosak a valósnál nagyobb aktivitást mondani –, ám abban egyetértenek a közvélemény-kutatók, hogy a választók kb. ötöde megy el ma szavazni. „Valamivel 20 százalék alatti részvételre számítok, 20-nál több semmiképpen sem lesz” – mondta lapunknak Martin Slosiarik, a Focus ügynökség vezetője.

Ilyen kis részvételnél pár tízezer szavazat is elég a sikerhez. A legutóbbi, 2009-es európai parlamenti választáson az SNS 45 960 szavazattal megugrotta a bejutáshoz szükséges 5 százalékos küszöböt. A legszorosabb bejutáshoz akkor 41 és félezer voks is elég lett volna – 19,6 százalékos részvételnél. Most talán még ennyi sem lesz, így már 40 ezer szavazattal is brüsszeli mandátumot szerezhetnek a pártok.

Mandátumelosztás

A küszöböt a felmérések alapján több párt is nyaldosni fogja – alulról vagy felülről –, ám róluk a kampánycsend miatt nem írhatunk. Nézzük azt, hogyan osztják el a mandátumokat és mennyire fontosak a preferenciaszavazatok.

A képviselői helyek kiosztásához ugyanazt a mechanizmust használják, mint a hazai parlamenti választások esetében. Összeadják az 5 százalék feletti eredményt elérő pártok szavazatszámát (öt éve ez 709 004 volt), majd elosztják 14-gyel (a megszerezhető helyek száma (13) plusz egy). Az eredmény az ún. országos választási szám (RVČ) – öt éve ez 50 643 volt. Ezután a pártok szavazatszámát elosztják az RVČ-vel – így megkapják a mandátumszámot, az osztásnál képződő maradékot pedig felírják. A ki nem osztott képviselői helyeket sorrendben a legtöbb maradékszámmal rendelkező pártok kapják.

Mivel viszonylag kevés helyen kell osztozniuk a pártoknak, nagyon sok fog múlni azon, hányan ugorják meg a küszöböt. Mivel minden, 5 százalék felett teljesítő pártnak jár legalább egy mandátum, ha sokan jutnak be – reálisan összesen 9 pártnak van kisebb vagy nagyobb esélye a bejutásra –, a nagyobbak pórul járhatnak. Egy példa: ha 8 párt jut be, akkor a legerősebb legfeljebb hat mandátumot szerezhet, győzzön akármilyen arányban is. Ha viszont csak öt párt ugorja meg a bejutási küszöböt, 36 százalék körüli eredménnyel is 8 helyhez juthat, vagyis elviheti a mandátumok 61 százalékát.

2009-ben az akkor még egyetlen magyar pártként induló MKP 93 750 szavazatot szerzett, ami a voksok 11,3 százalékát jelentette – ez két mandátumot ért. Ennyi szavazattal most is két helyet lehetne szerezni, ám várhatóan egyetlen jobboldali párt sem ér el több mint 10 százalékot.

Fontos karikák

Mivel a legtöbb párt csak egy képviselőt fog tudni kijuttatni Brüsszelbe, felértékelődnek a preferenciaszavazatok. Egyszerű matematika: mivel a listákon 13 jelölt van, kettőt lehet karikázni – a választók többsége pedig kihasználja ezt a lehetőséget –, sok preferenciaszavazat nélkül nem tartható meg az első vagy a második hely.

Öt éve két listavezető is ráfázott a kevés karikára. Hiába harcolta ki a pártfórumokon az első helyet Martin Fronc (KDH) és Dušan Švantner (SNS), nem jutott ki Brüsszelbe, mivel konkurenseik több preferenciaszavazatot szereztek. Boris Zala, a Smer listavezetője is hátrébb csúszott, ám mivel a párt öt helyet szerzett, Zala is „utazhatott”.

A 2009-es eredmények alapján kijelenthető: ahhoz, hogy valaki első legyen, legalább 30 százaléknyi preferenciaszavazatra szüksége van, ez 5–6 százalékos pártlistás eredménynél kb. 13 ezer karikát jelent. Öt éve Bauer Edit 39 700 karikával 42,4 százalékos eredményt ért el – igaz, akkor a fent említett 11,3 százalékot szerezte pártja.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?