Kevés pénzt igényeltünk

Pozsony.

Pozsony. „Gratuláltunk a szlovákiai illetékeseknek a környezetvédelmi csatlakozási fejezet lezárásához, de arra is figyelmeztettük őket, hogy a továbbiakban komolyan oda kell figyelni a vállalt beruházások finanszírozására, illetve a környezetvédelmi jogszabályok megtartatását biztosító adminisztratív kapacitás kiépítésére” – jelentette ki tegnapi sajtóértekezletén Margot Wallström, az Európai Bizottság környezetvédelmi főbiztosa. Az ISPA uniós előcsatlakozási programmal kapcsolatban sajnálatát fejezte ki, hogy Szlovákia a lehetségesnél sokkal kevesebb pénzt vett igénybe környezetvédelmi projektumok finanszírozására. Ráadásul ezek is kivétel nélkül víztisztítók voltak, pedig levegővédelemre és hulladékkezelésre is kérhetnének az érdeklődők. Arra a kérdésre, miért nem engedélyezik az 5 millió eurónál kisebb értékű projektumok finanszírozását, elmondta: Miklós László környezetvédelmi miniszter ezt rendszeresen felveti a brüsszeli tárgyalások során, de az EU a nagy projektumok megvalósítását tartja fontosnak. Szerinte ha a kisebbeket egy meggyőző tervvel kötik össze, elképzelhető, hogy támogatni fogják megvalósításukat. Azt viszont nem ígérte meg, hogy az ügyintézés egyszerűbb lesz, mondván, az uniós adófizetők biztosak szeretnének lenni, hogy a pénzüket jól használják fel. (tuba)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?