„Kevés emberrel találkoztam, akik képesek józanul megítélni Bugárt“

A hazai közvélemény még nem heverte ki a Smer-SNS-Híd-Sieť kormánykoalíció megalakulását. Ön hogy fogadta a hírt? 

Sokként. Az első gondolatom az volt, tennem kell valamit, ezért felhívtam Szigeti László barátomat, hogy akkor, éjjel tizenegykor menjünk el Bugár Bélához, és beszéljük le erről az őrültségről. Szigeti persze jót nevetett, hogy majd biztos két nyugdíjas miatt fogja a párt megváltoztatni döntését. Aztán, egy kicsit megnyugodva megértettem, nem marad más választásom, mintsem tudomásul venni a történteket. 

Önt a Híd párt szellemi atyjának szokták nevezni. Ennek fényében hogyan értékeli a történteket? Nem érzi azt, kudarcot vallott a „gyermeke“? 

Igaz ugyan, hogy én írtam elsőnek egy ilyen párt megalakításának a szükségességéről, de fontosnak tartom hangsúlyozni, hogy az egésznek a megalapítója és létrehozója Bugár Béla, aki nélkül a projekt nem működött volna. Ezt azért tartom most fontosnak elmondani, mert mindaz, ami most történik, szorosan összefügg azzal a mítosszal, ami Bugár körül kialakult. Nem ismerek a közép-kelet európai térségben még egy olyan politikust - talán Orbán Viktor kivételével -, aki huszonöt éven át a csúcson tudott maradni. S Bugárnak, egyedüli kisebbségi politikusként sikerült annyira elfogadtatnia magát a többségi társadalommal is, hogy volt idő, amikor elhangzott, milyen kár, hogy magyar, mert akár elnök is lehetett volna. Érthető hát, hogy most a legszélsőségesebb érzelmek törtek fel vele szemben. 

Valóban soha nem látott kritika érte a Híd elnökét… 

Elkülöníteném a magyar és a szlovák reakciókat. Magyar közegben azt látom, kétféle hozzáállás volt Bugárral szemben: vagy a feltétel nélküli elfogadás, vagy a teljes elutasítás. Még az értelmiség körében is nagyon kevés olyan emberrel találkoztam, akik képesek voltak józanul látni Bugárt. A szlovák közvélemény hozzáállását nagyon jól jellemezte Grigorij Mesežnikov barátom, aki azt mondta, először jutott el oda, hogy végignézte a szlovák pártok jegyzékét, és nem talált elfogadható pártot vagy politikust, egyedül Bugárt és a Hidat. Nagyon sok szlovák éppen ilyen érzelmi, irracionális indíttatással fordult felé, mivel mindenki másból kiábrándultak. Csakhogy egy olyan krízishelyzetben, mint a mostani, nem várhatjuk el egy politikustól, hogy jóbarátként fog viselkedni, mert elsősorban politikusként kell viselkednie. 

Annál azért egy kicsivel több történt, minthogy Bugár Béla megmutatta a keményebb, politikusi oldalát. Hiszen a Híd homlokegyenest szembe fordult mindazzal, amit a kampány során képviselt. Sokan pálfordulásról beszéltek. 

Akkor beszélnék pálfordulásról, ha lenne két reális lehetőség, amik közül választani lehet. 

Volt is. Minimum az elméleti lehetősége megvolt a jobboldali koalíciónak, s mindig itt van az előrehozott választások lehetősége. 

Akkor ajánlom Petr Šabata, az itt élő cseh publicista érzelmektől mentes elemzését, aki elmondja, nem lehet beállni egy olyan kormánykoalícióba, amelynek néhány napos perspektívája sincs. Vagy Michal Vašečka, a brünni egyetem politológusának írását, aki kifejti, a két lehetőségből az egyik volt csak a reális. Ennek ellenére értem, hogy Bugárék döntése hatalmas ellenérzéseket váltott ki azemberekből, hiszen az utóbbi években egy nagyon erős gyűlölet alakult ki Ficóval szemben a társadalom egy részében. Ez ismét nagyon érzelmi alapú. 

Ezzel vitába szállnék. Látva, mit hagyott maga után a Ficokormány, az oligarchák egyeduralmát, a hatalmas korrupciót, az egészségügy vagy az oktatás helyzetét, a vele való szembehelyezkedés nagyon is racionális lehet. 

Ezzel egyetértek, mégis úgy látom, az idei választások eredménye - konkrétan az, hogy Kotlebáék kaptak nyolc, Kollárék meg öt százalékot - minimum akkora irracionális rövidzárlat a társadalom részéről, mint amilyenről ön beszél Bugárék esetében. S maradjunk a tényeknél: először az SNS jelentette ki, hogy nem megy bele a jobboldali koalícióba, nélkülük viszont nem volt lehetséges létrehozni. 

Másrészt az is tény, hogy a Híd nélkül nem jöhetett volna létre a Smer-SNS kormány sem. 

Ez egy állítás az állítással szemben. De érzékelem, merre próbálja vezetni a vonalat, s ez erősen benne van a közvélekedésben is, nevezetesen, hogy ez az egész egy előre kitervelt forgatókönyv szerint zajlott le. 

Bár nem volt szándékom ide kilyukadni, ez az olvasat azért akaratlanul adja magát, annak tükrében is, amit konkrétan ön írt le, mégpedig, hogy ez a döntés a Híd végét jelentheti. Nehezen tudom racionálisan megmagyarázni, hogy egy párt ilyen döntést hozzon, hacsak nem feltételezem azt is, hogy a háttérben esetleg más érdekek vannak. 

Ez így van, ám itt a másik olvasat is. Mégpedig, hogy a párt óriási erőforrásokat fektetett a kampányba, s olykor szinte messianisztikus elvárásokkal találkozott, erre a választásokon kap 6,5%-ot. Ebből logikusan következik az a pánikreakció, hogy ha megismétlik a választásokat, talán még ez se jön össze. Viszont, ha most belépünk a kormányba, lesz egy-két évünk, hogy összeszedjük magunkat. Meg tudom érteni, hogy egy olyan krízishelyzetben, amilyen a mostani, az ember hoz irracionálisnak tűnő döntéseket is. 

A Híd döntésének talán legkomolyabb hozadéka, hogy megdöntötte a szlovákiai magyaroknak azt a státuszát a szlovák társadalom demokratikusabb részében, hogy mi mindig az ország demokratizálásához járulunk hozzá. Ezt ön is így látja? 

Minimum egy illúzió ledöntése történt, de én az ilyen kijelentésekkel várnék két évet. Mert mi van, ha tényleg sikerül a Hídnak eredményeket felmutatnia? Ha sikerül megmenteni a kisiskolákat, ha beindul az autópálya-építés a délvidéken, ha új üzemek jönnek a magyarlakta régiókba. Akkor vajon nem változik meg legalább a magyarok vélekedése? Ezért azt mondom, két év múlva vegyük elő ezeket a kérdéseket, és kőkeményen vegyük végig, mi lett az ígéretekből. A másik dolog, ami felmerül egy ilyen döntés kapcsán, hogy netalán személyes anyagi érdekek állnak mögötte. Ez egy természetes és nagyon logikus feltevés. A nemrégiben beszélgettem egy neves hazai újságíróval, Morvay Péterrel, aki azt mondta, mutassak már neki egyetlen nagy leleplezést szlovákiai magyar közegből. Nos, én azt mondom, ha itt a gyanú, tessék utánajárni, én név szerint is megneveztem azt, akivel kapcsolatban ilyesmiről hallottam (Jakab Elemér, a Híd parlamenti képviselője -a szerk. megj.). Abszolút támogatom, hogy tegyünk rendet a házunk táján, bármely pártot érintse is a korrupció gyanúja. 

Az utóbbi napok eseményei közt szinte elhalványult a tény, hogy a Híd az SNS-szel lépett kormányra. Ezt hogyan értékeli? 

Elmondom, mit mondott erre egy német barátom, akinek elmeséltem a kialakult helyzetet. Az volt az értékelése, hogy legalább ez megtörtént, azaz a két nagy ellenség kibékült egymással. Azt mondta, ez majdnem olyan, mint a De Gaulle-Adenauer kiegyezés Reimsben. És ekkor döbbentem rá, hogy amit mi árulásnak tekintünk, az kétszáz kilométerrel odébb történelmi tettnek tűnik. 

Az utóbbi választások során már harmadszor veszett el százezer magyar voks. Mit kellene ezzel kezdeni? 

Először is, egy újságíró kollégával szemben, aki a szlovákiai magyar választók csalódottságáról beszélt, én arra hívnám fel a figyelmet, hogy az utóbbi évek választásai során a szlovákiai magyarok rendre az átlag alatt mentek el választani. Mi van, ha ennek semmi köze a csalódottsághoz, hanem a szlovákiai magyar eleve nem megy el szavazni? Nagyon nehéz a szlovákiai magyar embert a kényelméből, a bugyutaságából kipiszkálni, és rávenni, hogy szánjon rá egy fél órát az életéből és menjen el szavazni. Ne beszéljünk már csalódásról, hiszen a kialakult helyzetért részben mi vagyunk a felelősek. 

Én azonban az MKP-ra leadott szavazatokról beszélek. 

Erre én azt mondom, el kell dönteni, hogy egy kisebbségi társadalom infantilis, gyermeki elképzelései alapján állunk-e össze, s alakítunk egy etnikai, vérszerződés alapján működő törzsi pártot. Mert azt senki nem vizsgálja, összeegyeztethető-e a két program. Vegyük az MKP hozzáállását az autonómiához: négy évig mást se hallunk, majd amikor jönnek a választások, egyszer csak leveszik a plakátról meg a listáról is azt, aki kimondja. Ebben azért benne lehet az az elgondolás is, hogy ha netalán mégis bejutottak volna a parlamentbe, és a Smernek pont az az öt százalék kellett volna a kormányalakításhoz, lehet, hogy ők is nagyon gyorsan odaálltak volna Fico mellé, amit most viszont olyannyira kritizálnak. 

Ön szerint kell az egység? 

Nem mindenáron. Akkor kell az egység, ha olyan politikai kompromisszumok alakulnak ki, amelyek -s most mondok egy nagyon kellemetlen dolgot - a Hídban ülő szlovák politikusok számára is elfogadhatók. Ha arra indulunk, hogy mi magyarok csak magyarokkal közösködünk, s majd mi kiharcoljuk magunknak, amit akarunk, hát ne legyen egyezség. Az etnikai alapú politizálás egy kisebbség keretében gettósodáshoz vezet, s nem erről szól a mai Európa. Mi nem mondhatjuk azt, hogy semmi közünk az EU-hoz. 

Más, mint etnikai elvek alapján nem alakulhatna ki összefogás a két párt között? 

De igen. Lehet, hogy mindkét pártban vannak olyan fiatalok, akik ezt el tudnák érni. Lehet, hogy generációcserére, a „nagy öregek“ távozására van szükség ehhez.