Kettős állampolgárság: nincs előrelépés

Pozsony |

<p>Szakértői szinten próbál a jövőben megoldást találni a kettős állampolgárságról szóló szlovák-magyar vitára a két fél - közölte Maroš Žilinka  szlovák belügyi államtitkár szerdán Pozsonyban, miután a kérdésről tárgyalásokat folytatott Répás Zsuzsannával, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium Nemzetpolitikai Államtitkárságának helyettes államtitkárával.</p>

Pozsony azt szeretné, hogy a szakértői tárgyalásra legkésőbb január végéig sor kerüljön. "Az nem biztos, hogy mindjárt ezen a találkozón közös nevezőre jutunk" - jegyezte meg.

Žilinka  elmondta: a találkozón a felek ismertették a kérdéssel kapcsolatos hivatalos álláspontjukat. Szerinte a magyar fél elutasította a szlovák szerződésjavaslatot a kérdés megoldására, s nem tekinti azt tárgyalási alapnak.

Répás Zsuzsanna szerint a szlovák fél előre tudhatta, hogy javaslata elfogadhatatlan lesz Budapest számára. A helyettes államtitkár a sajtóértekezleten leszögezte: azért látogatott Pozsonyba, hogy kérdéseket tegyen fel szlovák partnerének, mert az elmúlt időszakban Szlovákiában "aggodalomra okot adó események történtek".

Rámutatott, hogy a szlovák kormány nem teljesítette ígéretét az állampolgársági ellentörvény módosítására. Kifejtette: Szlovákiában olyan dolgok, intézkedések történtek, amelyek sértik az alapvető emberi jogokat. Azt is kifejtette, hogy ellentmondást lát a szlovák állampolgársági törvény és az alkotmány között. Ez utóbbi szerint senki sem fosztható meg szlovák állampolgárságától akarata ellenére.

Felvetette Tamás Aladárné, a majdnem százéves rimaszombati lakos ügyét, akit a magyar állampolgárság felvétele miatt megfosztottak szlovák állampolgárságától. "Ez szégyen" - jelentette ki Répás Zsuzsanna.

Szerinte Pozsony diszkriminatív módon viszonyul a kettős állampolgárság kérdéséhez, mert míg különböző esetekben engedélyezi, az állampolgárok "egy speciális csoportjánál" megtiltja azt.

"Szeretném, ha a közelgő tárgyalásokon ezekre a kérdésekre választ kaphatnánk, mégpedig az állampolgárok érdekében" - fejtette ki a helyettes államtitkár.

Žilinka  Répásra reagálva azt mondta: Szlovákia nem sérti meg az alapvető emberi jogokat, senkit sem diszkriminál, s állampolgársági törvénye összhangban van a vonatkozó nemzetközi jogszabályokkal. Megjegyezte: számos ország van, amelynek jogrendje szerint egy más állampolgárság felvétele szintén az eredeti állampolgárság automatikus elveszítésével jár. "Ezeknek is szégyenkezniük kellene? Talán nem..." - mondta. Azt állította: a magyar állampolgársági jogszabály az, amely nem felel meg a nemzetközi normáknak.

"Szlovákia készen állt, készen áll, és a jövőben is kész lesz ennek a problémának a megoldására, de indulatok nélkül, olyan erős szavak nélkül, mint hogy ez szégyen" - fejtette ki a szlovák belügyi államtitkár.

Mindkét fél hangsúlyozta, hogy Szlovákiának és Magyarországnak is érdeke a probléma tárgyalásokkal való megoldása.

Répás Zsuzsanna szerint az előző szlovák kormány, illetve a mostani szlovák kormány alatti szlovák-magyar viszony közt az az eltérés, hogy míg korábban a felek közt nem volt párbeszéd, ma "a szakértői szinttől a legfelsőbb politikai szintig tárgyalunk".

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?