Két magyar államfőjelölt is lehet

elnöki palota
Pozsony |

Még egy év van hátra az államfőválasztásig, de már több lehetséges jelölt neve köröz a sajtóban. 2014-hez hasonlóan valószínűleg 2019-ben is lesz magyar államfőjelölt – még az is lehet, hogy kettő is.

Hogy kik lesznek a szlovák „nagyágyúk”, a 2019-es választás legnagyobb esélyesei, egyelőre homály fedi. Andrej Kiska államfő – aki szakértők szerint jó eséllyel indulna újra – csak szeptemberben jelenti be döntését. A másik komoly jelölt feltehetően a Smer holdudvarából kerül ki – bár a legnagyobb kormánypárt hivatalosan még nem beszél nevekről. Robert Fico kormányfő többször leszögezte, hogy ő nem indul a választáson, a sajtó pedig hosszú hónapok óta Miroslav Lajčák külügyminiszter és Maroš Šefčovič uniós biztos nevét ragozza. Ugyanakkor Grigorij Mesežnikov politológus lapunknak korábban úgy nyilatkozott, nincs teljesen meggyőződve arról, hogy Fico nem változtatja meg a véleményét. Miroslav Lajčák (Smer) külügyminiszter pedig a Pravda c. napilapnak adott interjúban elmondta: nem indul 2019-ben a köztársasági elnöki posztért.

A jobboldali ellenzék minden bizonnyal a tavalyi megyei és az idei helyhatósági választásokon várható együttműködésre kötve az államfőválasztáson is közösen támogatna valakit. Az azonban nem valószínű, hogy ugyanilyen egységes lesz a kormánykoalíció is. Saját jelölttel készül ugyanis az SNS és a legújabb hírek szerint a Híd is, mely hétfői elnökségi ülésén határozott így. Neveket, lehetséges jelölteket egyelőre nem említettek. Az elnökválasztás téma lesz a soron következő országos tanácson és a júniusban esedékes pártkongresszuson is.

Bugár Béla, a Híd elnöke portálunknak azt mondta, nagy kérdés, milyen eséllyel indulhat egy önálló jelölt, hiszen ha Andrej Kiska jelenlegi államfő úgy dönt, megméretteti magát a választáson, úgy ő lesz a legesélyesebb aspiráns.

Amennyiben Kiska nem indul, csak azt kell tudni, milyen további szlovák jelöltek lesznek, s el tudom képzelni, hogy egy magyar jelöltnek is lesz esélye bejutni a második körbe

 – vélte Bugár Béla. Hozzátette: a Híd számára a jelöltállítás esélyt jelent arra, hogy a választóinak megmutassa, ilyen szinten is be tud kapcsolódni a nagypolitikába. Arra a kérdésre, magyar vagy szlovák nemzetiségű jelölt jöhet számításba, azt mondta, saját véleménye az, hogy magyar aspiránst is indíthat a Híd. „Tekintettel arra, hogy a párt alapítóinak és a választóinak többsége magyar nemzetiségű, igenis, merjünk magyar jelöltet indítani” – jelentette ki. Nevekről azonban még nem akart beszélni.

Az MKP is készül

Nem kizárt tehát, hogy két magyar államfőjelölt is lesz 2019-ben, sőt az sem, hogy végül nem külön utakon indul el a két párt, mint 2014-ben, mikor az MKP Bárdos Gyulát támogatta, a Híd pedig Pavol Hrušovskýt.

Az MKP elnöke, Menyhárt József már decemberben bejelentette, hogy pártja ismét saját államfőjelöltet tervez indítani 2014 után, mikor Bárdos Gyula ugyan polgári jelöltként, de teljes MKP-s támogatással indult a választáson, és 5,1 százalékot szerzett az első körben. „Tárgyalunk” – mondta Menyhárt arra a kérdésünkre, hol tart jelenleg a folyamat.

Arról ő sem beszélt, kit szeretnének indítani. „Olyan tapasztalt politikusban gondolkodunk, aki már letett valamit a felvidéki magyarság asztalára” – mondta, de nem pontosította, kiről van szó. Hozzátette, a jelöltállításról az MKP Országos Tanácsa dönt majd februári ülésén. Kérdésünkre, mi történik akkor, ha a Híd és az MKP is magyar nemzetiségű jelöltet állít, Menyhárt azt mondta, ha ez a helyzet áll elő, mindenképpen egyeztetni fognak.

Jó reklám

A saját elnökjelölt egy párt számára mindenképpen jó marketinglehetőségeket rejt magában, még akkor is, ha alapvetően esélytelen – hiszen a kampányban a szlovák sajtóban is kifejezetten nagy teret kaphat, s mivel a nemzetközi sajtó ingerküszöbét is megüti a választás, így oda is bekerülhet. Bárdos Gyula (MKP), aki polgári jelöltként indult el 2014-ben, lapunknak azt mondta, őt keresték külföldi lapok, hírügynökségek. „Hírt adtunk magunkról” – mondta az Új Szónak hozzátéve, az indulása jelzés volt a szlovák nyilvánosság felé, sikerült kommunikálnia a szlovákiai magyarokról, hiszen teret kapott a szlovák közszolgálati televízióban és rádióban is.

Az indulás elmondása szerint sok pozitívummal járt.

Ha több időm lett volna ellátogatni a régiókba, még többen megértették volna, hogy bár egy magyar jelölt a számok szerint nem lehet államfő, de a közösség láttatása nemzetközi szinten nagyon sokat jelenthet, hiszen felfigyelnek ránk és az önértékelésünk is nagyot nőhet

 – mondta Bárdos. Hozzátette, szlovák részről is nagyon sok pozitív visszajelzést kapott, elmondása szerint sikerült lerombolnia néhány mítoszt a magyarok nacionalizmusáról és sovinizmusáról.
 

Bárdos nem indul

Bárdos abban biztos, hogy 2019-ben is kell magyar államfőjelölt, ám ő maga már biztos nem indul el – mondván, kétszer nem lehet ugyanabba a folyóba lépni, és nem lenne ildomos, ha újra megpróbálná. Hozzátette azonban, szívesen felajánlja segítségét és tapasztalatait az esetleges magyar indulónak. Szerinte olyan jelölt kell, aki integráló személyiség, és az MKP, a Híd és a civil szféra is támogatni tudja.

A jelöltségem negatívumai közé sorolom, hogy Bugár Béláék nem támogattak. Reméltem, hogy sikerül összefogni az itteni magyarokat, és ez nem jött be

 – mondta. A pártjelölést azonban nem tartja szerencsésnek, szerinte a polgári jelölés lenne a legjobb megoldás. „Túl kell lépni a párt- és csoportérdekeken” – tette hozzá.

Érdekes

Ön szerint szükség van magyar államfőjelöltre?

L. Juhász Ilona etnológus

Ha lenne egy megfelelő személy, akkor igen, de nem ismerek olyan szlovákiai magyar személyiséget, aki erre a posztra megfelelő lenne. Egy államfőnek mindenekelőtt függetlennek kellene lennie, s olyan országosan ismert személynek, akiről tudható vagy feltételezhető, hogy egyetlen politikai pártnak vagy érdekcsoportnak sincs elkötelezve, viszont a demokratikus alapelvek iránt annál inkább. És semmiképpen se legyen nacionalista. Martin Bútorát például megfelelő személynek tartanám erre a posztra.

Simon Attila történész

A magyar elnökjelölt indítása része a politikai marketingnek. Egy jó jelölt indítását nem tartom rossz lépésnek. Több olyan személyiség is van a szlovákiai magyar társadalomban, aki jó jelölt lehetne. Nem arra, hogy nyerjen, hanem arra, hogy felhívja a figyelmet a szlovákiai magyarság létező problémáira.

Fiala-Butora János jogász

Sok függ attól, kik lesznek a szlovák jelöltek. Egy magyar jelölt alapvetően jó lenne, kivéve, ha egy jó szlovák jelöltet ütne el a második körbe jutástól. A jelölés gyakorlati súlya kicsi, szimbolikus súlya azonban annál nagyobb – s jó lehetőség lenne ez a mostani alkalom arra, hogy ne pártjelölt, hanem egy pártok fölötti, integráló személyiséget találjunk, aki akár a szlovákok számára is megfelelő lehet. Érkezhetne a tudomány, a sport vagy a kultúra területéről, csak ne politikus legyen.

Petőcz Kálmán politológus

Ha a pártoknak és civil szervezeteknek sikerül megegyezniük, akkor ildomos lenne magyar jelöltet állítani, de egy monotematikus jelöltet, akit csak azért állítunk, mert magyar, nem érdemes indítani. Én olyan jelöltet támogatnék, akinek van egy elfogadható országos programja, melyet képvisel. Egy évvel a választások előtt pedig már meg kellene jelennie annak a jelöltnek, akiben meg tudnak egyezni a releváns szereplők – új jelöltet építeni talán már késő.

Baka L. Patrik doktorandusz

Az államfőválasztás meghatározó politikai esemény, egy magyar jelölt állítására pedig lehet presztízskérdésként hivatkozni. Érdemes azonban elgondolkodnunk azon is, hogy a dolognak mindezen túl volna-e bármi más, reális vonzata. Attól tartok ugyanis, hogy nekünk nincs egy Klaus Johannisunk, aki erdélyi szászként (németként) is román államfő lehetett. Úgy hiszem, hogy felesleges magyar nemzetiségű jelöltet állítani, ehelyett inkább egy olyan szlovák, proeurópai aspiráns mögött volna érdemes felsorakozni, aki a nemzetiségek államfője is kíván lenni, s felvállalja a kisebbségi közösségek érdekképviseletét is. (fm, ie, ssz)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?