Két évet kapott a kislányát a forró autóban felejtő férfi

Nyitra |

<p>Bűnösnek mondta ki és két évre ítélte a nyitrai járásbíróság&nbsp;Jozef K.-t, aki tavaly nyáron az autójában felejtette kétéves kislányát. A gyermek túlhevülés következtében életét vesztette.</p>

A büntetés végrehajtását két évre felfüggesztették. A férfit gondatlanságból elkövetett emberölés miatt ítélték el. Az ítélet nem jogerős, Jozef K. fellebbezett. Az üggyel a továbbiakban a kerületi bíróság foglalkozik.

Daniel Lipšic, Jozef K. ügyvédje elmondta: előfordulhat, hogy a végső szót a Legfelsőbb Bíróság mondja majd ki. Hangsúlyozta: a végső ítélet precedensértékű lehet.  Elfelejtett gyerek szindróma Daniel Lipšic arra alapozta a védelmet, hogy az apa nem volt gondatlan vagy felelőtlen, egyszerűen megfeledkezett arról, hogy a gyerek az autóban van, mert ritkán vitte óvodába. „Külföldön az ilyen esetek rendre felmentéssel végződnek, vagy vádat sem emelnek a szülők ellen, mert épp úgy nem tehetnek a tragédiáról, mint az a sofőr, aki infarktust kap a volán mögött és balesetet okoz” – érvelt az ügyvéd. Figyelmeztetett arra is, hogy a büntetésnek semmi értelme, az apa úgyis azzal a teherrel kénytelen élni, hogy ő okozta a gyereke halálát. Az apa a bíróság előtt elismételte, hogy vállalja a felelősséget a történtekért, erkölcsi szempontból bűnösnek érzi magát, de elutasítja, hogy gondatlan lett volna. Az ítélethozatal előtti utolsó felszólalásában elmondta: bűnösnek érzi magát amiatt, hogy nem tudta megvédeni a gyerekét és hogy az eset megtörtént, de továbbra sem tudja felidézni azt a pillanatot, amikor rossz irányt vettek a dolgok, és amit összeköthetne a gondatlansággal. "Az ítélettől függetlenül, amelynek a következményei idővel elmúlnak, továbbra is együtt fog kellenem élni azzal, ami történt. Ez a szörnyűség már örökre itt marad" - mondta könnyes szemmel az elhunyt kislány apja.  Jozef K. egy korábbi tárgyalás során elmondta, hogy kislánya csak negyedik hete járt óvodába és talán harmadszor vitte ő, amikor a tragédia megtörtént. Egész úton a munkahelyi intéznivalókon gondolkodott, telefonált és a kereszteződésen automatikusan a munkahelye, egy nyitrai hirdetési újság székhelye felé vette az irányt. Az autóból úgy szállt ki, hogy a kislány eszébe sem jutott – még akkor sem, amikor a felesége felhívta. „A munkáról beszéltünk, Kristínkára nem kérdezett rá én pedig azt hittem, hogy óvodában van. Csak akkor tudatosítottam, milyen szörnyűséget követtem el, amikor a feleségem azzal hívott fel, hogy elment érte az óvodába és nincs ott.” Az apa ekkor rohant ki az autóhoz, és – ahogy a tanúk a bíróságon is elmondták – sokkos állapotban azt kiabálta, hogy megölte a gyerekét. A bíróság pszichológus szakértőt is beidézett, aki elmagyarázta, hogy az elfelejtett gyerek szindrómája bárkivel megtörténhet. Leginkább azokkal az emberekkel, akik képtelenek megosztani a figyelmüket, egy dologra koncentrálnak, mint ez esetben a vádlott a munkahelyi kötelességeire, és minden másról megfeledkeznek. „Rutinszerűen végezte a dolgát, szokás szerint a munkahelye felé vette az irányt, de a stressz és az andropauza (férfi változókor) is szerepet játszhatott abban, hogy megfeledkezett a gyerekről” – magyarázta a szakember. Elmondta azt is, hogy az elfelejtett gyerek szindrómát a pszichológia szakirodalom is ismeri, és nem jelenti azt, hogy a szülő nem szereti a gyerekét. Bűn és bűnhődés A bíró ugyanakkor azzal indokolta döntését, hogy a kislányt az óvodába szállító apának nem szabadott volna a munkahelyi problémáin gondolkodnia, hanem teljes mértékben a gyermekével szembeni kötelességére kellett volna összpontosítania. Ha azt mondjuk, hogy ez bárkivel megtörténhet, akkor azt is világossá kell tenni, hogy ezért mindenkinek vállalnia kell a felelősséget - tette hozzá. 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?