A szeptembertől érvényes törvény további terheket ró az iskolákra. Bittera Katalin a pozsonypüspöki magyar tanítási nyelvű alapiskolában épp szlovákórát tart. (Somogyi Tibor felvétele)
Kérdőjelek a tanárok továbbképzésében
A Szlovák Pedagóguskamara arra figyelmezteti az oktatásügyi minisztériumot, hogy a szeptembertől érvényben lévő, a tanárok továbbképzéséről szóló törvény nem működik a miniszter által beharangozott módon. A tárca tagadja a vádakat.
A pedagóguskamara kéri a minisztériumot, tegye működőképessé az idén szeptembertől érvényben levő törvényt, és tegye lehetővé, hogy a pedagógusok az atesztációs és fejlesztő programok széles palettájáról válogathassanak és képezhessék magukat. Mondják, jó minőségű oktatási programok hiányában nem beszélhetnek vonzó szakmáról.
A pedagóguskamara nehezményezi, hogy a tanároknak már három hónapja nincs lehetőségük benyújtani a kérvényüket az atesztációs vizsga elvégzéséhez. Azt állítják, hogy a minisztérium egyetlen szervezetet sem bízott meg azzal, hogy foglalkozzon az atesztációkkal, és egyetlen szervezet sem jelentkezett ez ügyben. Továbbá azt is kifogásolják, hogy szeptember óta a minisztérium nem kínál az új törvénynek megfelelően olyan továbbképzési lehetőséget, amelynek köszönhetően a pedagógusok megszerezhetnék új szakmai készségeiket.
A minisztérium azonban tagadja, hogy blokkolná a tanárok továbbképzését. A kommunikációs osztály tájékoztatása szerint a tárca eddig két meghatalmazást adott ki az atesztációk megszervezésére. Továbbá arra kéri a pedagógusokat, hogy az atesztációra való jelentkezéskor csatolják a saját portfóliójukat is, amelyben összesítik az eddig megszerzett kompetenciákat bizonyító dokumentumokat, valamint igazolást arról, hogy a tanár felhasználja professzionális képességeit. Az erről szóló dokumentumot az iskola igazgatójának kellene kiadnia. A kamara szerint az atesztáció megszerzésének nem az igazgatóktól kellene függenie.
Andruskó Imre, a komáromi Selye János Gimnázium igazgatója lapunkat azt mondta, a törvény életbe lépése óta még senki sem tudta elmagyarázni, pontosan miképp fog zajlani a tanárok továbbképzése. Felhívta a figyelmet, hogy ez elsősorban a fiatalabb tanárokat érinti. „Azok, aki augusztus végéig beadták a kérelmüket az atesztációs vizsgához, még a régebbi törvény szerint fognak vizsgázni” – mondta Andruskó. Korábban a tanárok kreditpontokat gyűjtöttek, és megírtak egy munkát, ezután tehették le az atesztációs vizsgát.
Az írásbeli munkát azonban szeptembertől felváltották a portfóliók. „Egyelőre nem tudjuk, pontosan, mit is jelent ez a portfólió – magyarázta az igazgató. – Én úgy értelmezem, hogy a tanároknak be kell majd mutatniuk, milyen tehetséggondozó tevékenységet végeztek, a diákjaik milyen versenyeken vettek részt, ott milyen eredményeket értek el. Ez alapján lesz egy jellemzés, amely egy bizottság elé kerül. Ez a bizottság pedig eldönti, hogy a tanár feltüntetett munkája elégséges-e az atesztációhoz” – mondta Andruskó azzal, hogy a minisztérium létrehozott egy új rendszert, de azt már nem árulta el, hogyan kell működnie. „Tudjuk, hol vagyunk, hova kellene eljutnunk, de senki sem tudja, hogyan” – mondta az igazgató. „Ez egy hamarjában létrehozott törvény volt, és most mindenki el van késve” – tette hozzá Andruskó, aki úgy véli, még csak most rakják össze a rendszert. A fejetlenséget mutatja az is, hogy a törvény részeként az iskoláknak három különböző programot kell kidolgozniuk.
Ezek között van egy aktuális képzés megszervezése, amelyek elvégzése a tanárok számára kötelező. „Nincs pontosan megszabva, mit kell tartalmazniuk ezeknek a képzéseknek. Hívhatunk hátrányos helyzetű gyerekekkel foglalkozó tanárokat előadni, ebbe több minden is belefér” – magyarázza az igazgató. Ezen kívül az iskoláknak ki kell dolgozniuk egy egyéves képzési tervet, valamint egy ötéves koncepciót a továbbképzésekre. „Ez utóbbin szeptembertől kellene dolgoznunk, de csak a héten tette közzé a módszertani központ a kidolgozáshoz szükséges segédanyagot. Január végéig kell ezt elkészítenünk, a törvény szerint pedig a koncepciónkat a fenntartónak is jóvá kell hagynia” – mondta Andruskó.
Az igazgató arra figyelmeztet, hogy mindez főleg a fiatal, pályakezdő pedagógusoknak jelenthet problémát, hiszen az atesztációs vizsgák elvégzése után kerülnek a tanárok a magasabb fizetési csoportba, ami 12%-os bérnövekedést jelent. Szeptember óta azonban a kezdő pedagógusoknak öt évet kell várniuk, hogy elvégezhessék az első vizsgájukat, majd megint öt évet a másodikhoz. És bár a kezdők bére januártól megint növekszik, de utána ez a folyamat lelassul. „Eddig 16 évig évi egy százalékkal nőtt a tanárok bére, most nyolc év alatt összesen két százalékkal fog növekedni a fizetésük” – zárta Andruskó.
A szövetség szerint a minisztérium a tanárok új továbbképzési programjainak akkreditálását is gátolja. A tárca szerint azonban ebben a kérdésben az akkreditációs bizottság a kompetens döntéshozói szerv.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.