Képviselet-kísérletek

Magyarországon például százötven év alatt többször is gyökeresen megváltozott a törvényelfogadási rendszer. 1848-tól, a népképviseleti országgyűlés felállításától 1919. március 21-ig, a Tanácsköztársaság létrejöttéig a képviselőházból és a főrendiházból álló kétkamarás parlamentje volt. A Tanácsköztársaság ideje alatt az egykamarás Szovjetek Tanácsa helyettesítette az országgyűlést. 1920–1926-ig a szintén egykamarás Nemzetgyűlés volt a törvényhozó hatalom. Az 1926. évi XXII. törvénycikk állította viszsza a kétkamarás parlamentet, mely a II. világháború végéig állt fenn. Az 1944. december 22-én Debrecenben összehívott Ideiglenes Nemzetgyűléssel a parlament ismét egykamarássá vált.

A parlamentarizmus őshazájában, Angliában a kompromisszumos forradalmi átalakulás eredményeként maradt meg az általános választójog alapján működő képviselőház (alsóház) mellett a rendi jellegű, az arisztokrácia politikai előjogait megtestesítő Lordok Háza (felsőház). Ezt hívjuk kétkamarás parlamenti rendszernek. Történelmi gyökereiket, összetételüket, megválasztásuk módját, megbízatásuk időtartamát, valamint a képviselet tartalmát tekintve a második kamarák ma rendkívül különbözőek, de többnyire mindenütt alárendelt helyzetben vannak. Ha rendelkeznek is bizonyos vétójoggal a törvényhozási eljárásban, ennek általában csupán halasztó hatálya van, s azt az első kamara felülbírálhatja. Megtartásuk indoka sok helyütt – a történelmi hagyományokhoz való ragaszkodás mellett – elsősorban a törvényhozói munka minőségének javítása. Az 1947-es olasz alkotmány kimunkálói is megfogalmazták: a kétkamarás rendszer a fasizmus előtti alkotmányos monarchia relikviája, megtartása azonban jó eszköz arra, hogy törvények megfontoltabbak és megalapozottabbak legyenek. Norvégiában például a képviselőválasztás után a parlament (Storting) tagjainak egynegyedéből alakítja meg a második kamarát (Lasting), a maradék 3/4 lesz az első kamara (Odelsting). A nem parlamentáris Svájcot leszámítva Európában a Német Szövetségi Köztársaságban létezik olyan kétkamarás parlament, amely valóságos hatalommegosztást jelent. Németországban a második kamara, a Bundesrat ugyanis nem egyszerűen a tartományok képviselete, hanem a tartományi választásokon győztes pártoké is, így aztán adott a lehetőség, hogy a parlament két házában a párterőviszonyok ellentétesen alakuljanak. Ennek azért nagy a jelentősége, mert a német alaptörvény a törvények érvényességéhez mintegy 30 esetben írja elő a második kamara hozzájárulását. A Bundesrat tehát – s éppen az alapvető jelentőségű alkotmányos kérdésekben megtorpedózhatja a népképviseleti alapon választott parlamenti többség és a szövetségi kormány által beterjesztett törvények elfogadását. (mti, szge, ú, i-t)