Kellenek a magyar turisták

Pozsony |

<p>Ha nem sikerül visszacsalogatni a magyar, a cseh és a lengyel turistákat Szlovákiába, akkor néhány éven belül még nagyobb lehet a vesztesége a vendéglátóiparnak, mint most &ndash; állítják az ágazat szakértői.&nbsp;</p>

A tavalyi statisztikákból kiderül, évről évre kevesebb ember látogat az országba, a külföldi szervezett turistacsoportok egyetlen célállomása Pozsony, s az is csak néhány óra erejéig. Több mint öt hónapos késéssel a Szlovákiai Utazási Irodák Szövetsége (SACKA) nyilvánosságra hozta a tavalyi turistaszezon eredményeit. Stanislav Macko, a szövetség elnöke szerint erről a statisztikai hivatal tehet, amely képtelen korábban összesíteni az adatokat. A tavalyi értékelés egyértelműen igazolja az előző években tapasztalt trendet: Szlovákiába évről évre kevesebb turista érkezik. „A szlovák turizmus számára a magyar, a lengyel, a cseh és az osztrák turisták a legfontosabbak, nekünk főleg rájuk kell koncentrálni. Nem éljünk tévhitben, nekünk nincs Budapestünk, Prágánk vagy Párizsunk, Pozsony aligha fog több százezer turistát idecsalogatni Nyugatról vagy a tengeren túlról. A Tátrába vagy a fürdőkbe pedig inkább a környező országokból jönnek el” – állítja Macko. Az ukrán válság miatt szinte a nullára csökkent az ukrán turisták száma, ami főleg a magas-tátrai szállodákat érinti negatívan. Macko szerint a szomszédos országokból főleg azért jönnek kevesebben, mert túl drágák vagyunk, míg távolabbi országokból azért, mert nem vagyunk túl attraktívak. Gyakran ragozott téma a szolgáltatások silány minősége, ám ezen a szinten a SACKA szerint évről évre jobb a helyzet. „Bár aláírom, vannak helyek, melyek rossz emléket hagynak az emberben” – mondta a szervezet főnöke. A SACKA szerint a tavalyi turistaszezon egyetlen biztató információja, hogy legalább Szlovákia állampolgárai többet utaztak külföldre. Ismét Horvátország és Törökország volt a legnépszerűbb, egyre kevesebben mennek azonban az észak-afrikai országokba. 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?