Kékfrankos Napok Récsén

A récsei Kékfrankos Napokon a hazai minőségi nedű megismertetése, népszerűsítése volt a cél. TASR-felvételTízegynéhány marcona tekintetű, egyenes hátú, keménykötésű férfi tart a szőlőhegy felé, alig loholunk a nyomukban. Hűvös a reggel, senki sem beszél. Elhagyjuk a domboldalra épült strandot, befordulunk egy szűk kis utcába, majd megállunk egy pince lejárata mellett, amelyről csak később derül ki, hogy itt egyáltalán nem lehet lemenni, az építmény ugyanis egymásra halmozott betonlapokból áll. Két asszony kávét, papírpoharakat rak szét a legfelső betonlapon. A férfiak mindenre elszánt tekintettel néznek a domboldalra. Kezük ökölbe szorul. Az előbb még nem létező izgalom a tetőfokára hág, súlyos léptek dobognak a földön.

Zutty-katt, puff. Egyik kezemmel megfogom, lassan hajlítom, másik kezemmel, hirtelen mozdulattal levágom. Nem tépem, mert az fáj neki. ĺgy is elég nagy sokk, amit vele művelek. A mellettem álló ellenzős sapkás férfi szinte olyan szeretettel beszél arról, amit éppen irt, hogy már szinte gyanús: mért nem hagyja akkor életben a fiatal hajtásokat, az ég felé törő vesszőket? Megtudom, hogy nem véletlenül időzítették februárra a szőlőmetszést, ekkor éri a legkisebb sokk a tövet, a hideg hibernál, így mindenkinek kevésbé fáj, tehát: zutty – mondja a metszőolló, katt- pattan, elválik a tőről a vessző, majd halk puffanással landol a homokban. Mint a Jókai-regényből ismert gőz-guillotine.

Eltelik negyvenöt perc. Már mindenki a sor végére ért. A keménykötésű, marcona férfiak megkönynyebbülten sóhajtoznak, bámészkodnak, a szomszéd sorokat kritizálják, de szinte tüntetve vonulnak félre, nehogy találkozzanak az értékelő bizottság tagjaival, akik a sajtó elég nagy számban ott tartózkodó munkatársait is elküldik oldalra, mondván, őket nem lehet befolyásolni. Eszünk ágában sincs, mi inkább a kirakott kávéstermoszok tartalmát szeretnénk magunkba befolyásolni, reménykedve pislogunk a rendezvény egyik házigazdája felé, aki megszánja a csóró kamerást, fényképészt, valamint az Új Szó munkatársát, és felajánlja: autóval elvisz minket a térre, ott a pince, már fő a gulyás, forr a bor. Megköszönjük.

A versenyt a récsei Kamil Gajdošík nyerte meg.

Hazafelé menet ál-érdeklődő kérdéseket teszek fel az utcán kódorgó unott arcú récseieknek: tudnak-e arról, hogy itt ma Kékfrankos Napokat tartanak. Nem tudnak.