Kedves „... párom”!

Nagyon köszönöm megtisztelő bizalmát, hiszen nagyon sok mindent leírt nekem az életéről és az érzéseiről. Levelében azt kérdezi, hogyan kéne önmagán dolgoznia, hogy más legyen. Kedves levélíró! Ne akarjon más lenni, hiszen az a legfontosabb, hogy mindig önmagunk maradjunk, még ha ebben a néha furcsa világban úgy tűnik, most más bőrébe bújva, illetve álarcot húzva, könnyebben lehet boldogulni. De ez csak a látszat, pillanatnyi dolgok, és hosszú távon nem lehet más ember életét élni. Nagyon sok emberrel találkozom, akik különböző álarcokat hordanak; van, aki csak egy-egy órára veszi fel, van, aki csak otthon, a saját birodalmában és csendes „biztonságában” meri levenni, és sajnos sokan vannak, akiknek már egybeolvadt személyiségükkel, és senkinek nem engednek bepillantást mögé.

Természetesen lehet egy-két személyiségvonást erősíteni, hozzáállást változtatni, hogy más oldalról is láthassuk a dolgokat, de ez valóban hosszú folyamat és csak kis lépésenként, tudatosan lehet elindulni. Kézírásán látható, hogy Önnek eddig sem volt álarca, mindig vállalta önmagát, érzelmeit és cselekedeteit. Néha talán túl őszinte is volt. Tisztában van saját előnyeivel és esetleges hibáival, de a korlátokat nehezen tűri. Önérvényesítő törekvései erősek, és ha „korlátokat” érez, akkor egész „én”-je meginoghat. Cselekedeteit egyértelműen érzelmei mozgatják, így nem mindig tudja tárgyilagosan szemlélni a történéseket. Ha valamit csinál, akkor azt szívvel-lélekkel teszi, és ez az emberi kapcsolataira is vonatkozik. Pontosan ezért, sérülékenyebb is erről az oldalról. Nagyon jól átlátja a helyzeteket, de néha túl nagy fontosságot tulajdonít egyes részleteknek, ami nem minden élethelyzetben a legcélravezetőbb. Képes a rendezetlen dolgokat rendszerezni, de ez már elég nagy erőfeszítést követel, sok pszichés energiát elhasznál, hogy „kiegyenesítse” az utakat, hiszen a harmóniára és a kiegyensúlyozottságra való törekvése egyértelmű.

Soóky Andrea