KDH: Ha leváltják Figeľt, a Smer teljesen egyedül uralkodhat

Pozsony |

<p>Pavol Abrhan, a KDH frakcióvezetője szerdán kijelentette, hogy Figeľ leváltása után a kereszténydemokraták lemondanak minden funkciójukról a parlamentben.</p>

A KDH nem fog senkit javasolni Figeľ helyett a házalelnöki posztra, amennyiben leváltanák őt – jelentette ki Pavol Abrhan, majd hozzátette, hogy a Smer így teljesen uralhatja majd a parlamentet. „Robert Fico bolsevik volt, maradt és az is lesz.” – mondta Abrhan.

Figeľ állítja, nem ragaszkodik a poszthoz. Robert Ficonak és Juraj Širokýnak, aki a Váhostav mögött áll, ismételten azt üzenete, hogy nem fog hallgatni, még ha le is váltják őt. Kitart amellett, hogy a Váhostav körüli botrányért nem ő a felelős. „Mindig a törvények, a lelkiismeret és a közjó érdeke szerint cselekedtem.” – mondta szerdán Figeľ a sajtótájékoztatón. Továbbra is állítja, hogy fontos volt nem folytatni a „megaüzletelést”, át kellett adni a helyet a komolyabb közbeszerzési versenyeknek. „És így is tettem. Fair módon jártunk el, a törvény szerint. Így kéne a szlovák miniszterelnököknek is cselekednie mindenkor.” – jelentette ki.

A KDH-s politikus szerint nem az olcsó autópálya Szlovákia gondja, hanem a túldrágított közbeszerzések, a korrupció és az európai uniós alapok elvesztése. Úgy gondolja, hogy Fico a saját és Široký érdekeit védi, mert a Smer úgy intézi, hogy Juraj Široký tartozásait az állam oldja meg. 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?