Katonákat küldhetünk Magyarországra

Pozsony |

<p><span style="font-size: 12px;">Nem kizárt, hogy Csehországhoz hasonlóan hamarosan Szlovákia is küld katonákat és rendőröket Schengen külső, magyar&ndash;szerb határszakaszának védelmére.</span></p>

Prága a héten döntötte el, hogy 100 katonából és rendőrből álló egységet küld Magyarországra. Milan Chovanec cseh belügyminiszter szerint az egység akár néhány hónapot is eltölthet Magyarországon, további néhány száz egyenruhást küldhet Szlovákia és Lengyelország is.

„Kormányunk kész segíteni Magyarországnak, közös V4-es egység kialakítását javasoljuk, ám a részletekről, a konkrétabb lépésekről a négy visegrádi ország belügyminiszterei október 8-án egyeztetnek Luxembourgban” – jelentette be Sobotka a Twitteren. A cseh belügyminiszter aktivitása ez ügyben elsősorban azzal hozható összefüggésbe, hogy jelenleg épp Csehországé a Visegrádi csoport elnöksége. Lapértesülések szerint viszont a nemzetközi, közös V4-es határvédelemről már egy jó ideje folynak tárgyalások, az akcióról már gyakorlatilag egyezség született, így a luxembourgi találkozón csak formális döntést hoznak a belügyminiszterek.

Nem ez lenne az első eset, hogy a szlovák és a magyar rendőrök együttműködnének, hiszen Szlovákia déli határain rendszeresen járőröznek közösen. Az együttműködés legnagyobb előnye, hogy nagyon sok szlovákiai rendőr magyar nemzetiségű, így a kommunikációval sincsenek gondok. Azt, hogy hány rendőrt vagy katonát küldene Szlovákia és Lengyelország, egyelőre nem tudni, a szlovák belügyminisztériumból kiszivárgott értesülések szerint 200–300 fős egység jöhet szóba.

Magyarország szerb határszakaszát a rendőrségen kívül a hadsereg is védi, ugyanis a menekültek a felállított kerítés ellenére is százával próbálnak bejutni az Európai Unió határmentes övezetébe.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?