Kassai kivitelezők

A kassai Inžinierske stavby rangos nemzetközi versenyben nyerte el a kivitelezés jogát, hiszen a megrendelésre tíz magyar, három szlovák, három német és két osztrák cég pályázott.

A nemzetközi verseny elnyerését követően GanzIS néven magyar-szlovák konzorcium alakult, amelyen belül a budapesti Ganz Mávag feladata volt a hídívek legyártása és összeszerelése, a Közgép Kft. végezte az emelésekkel kapcsolatos munkálatokat, az Inžinierske stavby építő vállalat pedig az úgynevezett alépítményekért felelt. Ez annyit jelent, hogy meg kellett erősíteniük a pilléreket, valamint fel kellett hozniuk az évtizedeken át a Duna medrébe ágyazva pihenő régi híd roncsait. Mivel a második világháború idején a térségben heves harcok folytak, a folyómeder tele volt lőszerekkel, robbanószerkezetekkel, melyeket nem csupán kihalászni, de sokszor hatástalanítani is kellett. Ezen kívül a kassaiak fektették le a híd útburkolatát, illetve a hídra vezető útfelületet. E tevékenységek egy része számukra is szokatlannak tetszett, ám a terepen dolgozó mintegy ötven munkás hamar alkalmazkodott a feladathoz. A pillérek környékére az alámosás megakadályozása érdekében 4600 köbméter követ szórtak le, maguk a hídpillérek pedig kőborítást kaptak. A víz alatti részeken gránittal, a víz fölött pedig travertínóval erősítették meg a szerkezetet, ez utóbbiból összesen 215 köbméter fogyott el. Csavarokból 25 ezer darabot, vasbetonból 80 tonnányit, aszfaltból pedig 900 tonnányit használtak fel a Mária Valéria híd építésénél. Eközben a mélyben tűzszerész búvárok munkálkodtak, 440 méter hosszú, és 36 méter széles sávban vizsgálták át folyó medrét, robbanószerkezetek és lőszerek után kutatva. Rábukkantak többek közt egy második világháborús légvédelmi ágyú teljes futóművére. Összesen mintegy 250 tonna acél várt kiemelésre, a már említett régi híd roncsaival együtt. Az Inžinierske stavby marketing-osztályának képviselője elmondta, hogy nemzetközi konzorciumról lévén szó, az egyeztetés, az adminisztráció, és a vámhivatallal való együttműködés nem volt mindig zökkenőmentes, a munkát nehezítette a Kassa-Budapest, illetve a Kassa-Párkány távolság is. Ráadásul a munkálatok a hazai építőipar egésze számára meglehetősen nehéz időszakban kezdődtek. Az Inžinierske stavby vállalatnak viszont minden jel szerint anyagilag is kapóra jött ez a megbízás, hiszen az 1999-es évet 126 milliós veszteséggel záró cég tavaly decemberre már 28 milliós nyereséget könyvelhetett el. Alig egy év leforgása alatt csaknem 446 milliós volt a forgalomnövekedés, és idén várhatóan szintén nyereséggel zárnak. A Mária Valéria híd a kassai építőipari vállalat illetékesei szerint is óriási politikai, gazdasági és kulturális jelentőséggel bír, mivel a közlekedés feltételeinek javulása hatással van a határ mindkét oldalán fekvő települések életére, elősegíti a határon átnyúló gazdasági együttműködés fejlődését. A vállalat egyébként a híd építése mellett több más jelentős vállalkozás kivitelezésénél segédkezett az utóbbi évek során. A legújabb hírek szerint megpályázták a Kassai híd nevű új pozsonyi Duna-híd kivitelezését, sőt mára a potenciális kivitelezők szűkebb körébe is sikerült bekerülniük.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?