Káros lehet az áfatörvény

Pozsony |

<p>A hétvégén közvetve Peter Kažimír pénzügyminiszter is elismerte, hogy súlyos hiányosságai vannak annak a parlament által a múlt héten elfogadott jogszabálynak, amelynek köszönhetően jövő januártól a kisvállalkozókat csak azt követően kötelezhetik az áfa befizetésére, miután megkapták az általuk szállított áruért vagy szolgáltatásért járó összeget.</p>

A pénzügyminisztérium a jogszabállyal a kisebb beszállítókon szeretett volna segíteni, akiknek sok esetben nem fizetnek a nagy cégek a szolgáltatásaikért, miközben a jelenlegi szabályok szerint az áfát már a számla kiállítását követően ki kell fizetniük. Az új szabályok szerint az évi 100 ezer eurónál kisebb forgalommal rendelkező vállalkozások szabadon eldönthetik, hogy maradnak a régi rendszerben, vagyis már a számla kiállításánál kifizetik az áfát, vagy ezt csak a követelésük megtérítését követően teszik meg. Gond az önkéntesség A problémát ez esetben épp az önkéntesség okozhatja. „A nagyobb cégek nyomást gyakorolhatnak a kisebb beszállítóikra, hogy ne jelentkezzenek be az új rendszerbe” – ismerte el tegnap Peter Kažimír. A nagy cégeknek nem tetszenek az új szabályok, hiszen ezek miatt egyszerre kétféle rendszert kell majd vezetniük, ami nagyobb adminisztrációs terhet jelent számukra. A jövőben így könnyen megtörténhet, hogy azokat a beszállítókat részesítik majd előnyben, akik a régi rendszerben maradnak. „Egész biztosan lesz ilyen nyomás. Nem tudom elképzelni, hogyan akadályozhatnánk meg a cégeket a hatályos jogszabályok alapján, hogy a beszállítóik között ilyen szempontból ne tegyenek különbséget” – állítja Ivan Švejna, a Híd alelnöke is. A kieső egymilliárd Švejna szerint az áfafizetéssel kapcsolatban Szlovákiának azonban egy sokkal súlyosabb problémája is van: az áfabehajtás hatékonysága szempontjából uniós sereghajtónak számít. „Az áfakulcs ugyan 20 százalékos, manapság azonban valójában csak annyi adót sikerül behajtani, mint ha ez a kulcs 15 százalékos lenne. Az áfából nagyjából egymilliárd eurónál kevesebb folyik be a lehetségesnél, ami komoly probléma” – vallja a Híd alelnöke. Szerinte a kormánynak az adóbehajtás hatékonyságán kellene javítania, aminek köszönhetően nem kényszerülne az adók és járulékok növelésére. (SITA, TASR) 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?