Karanténlétesítményeket alakítanának ki a külföldről érkező diákok számára

Roman Mikulec
Pozsony |

A vörös zónába sorolt országokból érkező diákok számára kijelölt karanténlétesítmények megnyitásának lehetőségeiről tárgyal a belügyminisztérium és az oktatási minisztérium – erősítette meg szerdán Roman Mikulec belügyminiszter (OĽANO).

„Arról egyeztetünk, hogy az oktatási minisztérium képes-e saját létesítményeiben, az egyetemi és s középiskolai kollégiumokban megoldani az elkülönítést, vagy ki kell-e jelölnünk valamilyen létesítményt erre a célra” – mondta Mikulec.

Branislav Gröhling (SaS) oktatási miniszter bejelentette, tárcája kérvénnyel fordult a belügyminisztériumhoz a karanténlétesítmények kialakítása ügyében. „Nincs minden iskolai kollégiumban erre elegendő kapacitás” – mondta Gröhling. Elmondása szerint a másik kérelem arra irányul, hogy a külföldi diákok koronavírus-tesztjének költségeit az egészségügyi minisztérium állja. A karanténlétesítményeket szeptemberben, a hónap közepéig kell kialakítani.

Marek Krajčí egészségügyi miniszter (OĽANO) kedden azt mondta, a kormány járványügyi bizottsága azt javasolja, az egyetemek alakítsanak ki karanténlétesítményeket a vörös zónába tartozó országokból érkező diákok számára, mivel a nyilvántartás szerint főleg ezekből az országokból hurcolják be a fertőzést.

Az egyetemeken és a főiskolákon kívül az intézkedés a középiskolai kollégiumokat is érinti a tanév kezdetén. A létesítményekben elkülönítőt kell kialakítani az olyan diákok számára, akiknél fennáll a koronavírus-fertőzés veszélye.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?