Karácsony a terror árnyékában

Berlin. A nyomozás szerint ter-rortámadás volt a hétfő este a berlini karácsonyi vásárban kamionnal elkövetett tömeges gázolás.

Berlin. A nyomozás szerint ter-rortámadás volt a hétfő este a berlini karácsonyi vásárban kamionnal elkövetett tömeges gázolás. A 12 halálos áldozat-tal és 48 sebesülttel járó me-rénylet elkövetőjét tegnap estig nem fogták el.

Robert Kaliňák belügyminiszter tegnap bejelentette, hogy Szlovákiában nincs közvetlen terrorveszély. Ennek ellenére legalább karácsonyig több járőr lesz az utcán, főleg az ünnepi vásárok helyszínén.

Robert Fico a berlini merényletről azt mondta, „betelt a pohár, ez már egyszerűn őrület”. A menekültekről szólva kijelentette, soha nem engedi meg, hogy Szlovákiában muszlim közösségek alakulhassanak ki. Andrej Danko SNS-elnök tegnap bejelentette, jövőre kezdeményezi a burkaviselés betiltását Szlovákiában.

Hétfő este Berlin nyugati részének központjában, Charlottenburg kerületben, a Kurfürstendamm sugárútnál egy teherautó belehajtott a tömegbe, mintegy 80 métert tett meg. A 12 halálos áldozatot követelő merénylettel összefüggésben őrizetbe vett, pakisztáni származású menedékkérő azt állítja, semmi köze a bűncselekményhez, és ezt tegnap a német rendőrségnek sem sikerült bizonyítania. A 23 éves férfi tavaly december 31-én a balkáni útvonalon érkezett Németországba, a menekültügyi eljárása még folyamatban van. A rendőrség viszont már ismerte: nem iszlamistaként, hanem szexuális támadás miatt szerepel a nyilvántartásban. A férfi kezdettől fogva tagadja, hogy ő követte el a támadást. Ez sem éppen terroristára utaló magatartás – az igazi terroristák ilyenkor általában büszkén mondják el, miért és melyik szervezet nevében követték el tettüket.

A Scania vezetőfülkéjében a rendőrök a kamion lengyel sofőrjének holttestét találták meg. A lengyel férfit lelőtték, de a pisztoly nem került elő. Azt sem sikerült még tisztázni, hogy a sofőrt a kamionban ölték-e meg, vagy korábban máshol, és már csak a holttestét tették a vezetőfülkébe. Egyébként az elfogott pakisztáni férfi ruházatán sem vérnyomokat, sem lőpornyomokat nem találtak.

A lengyel fuvarozó cég tulajdonosa elmondta a lengyel közszolgálati televíziónak, hogy a kamion acélszerkezeteket szállított, és hétfő délutántól Berlinben parkolt.

Angela Merkel német kancellár sajtónyilatkozatában kiemelte, abból kell kiindulni, hogy terrortámadás történt, amelyet egy olyan ember hajtott végre, aki „védelmet és menedéket kért Németországban”. „Nincs egyszerű válasz arra, hogy miként lehetne ezzel a tudattal együtt élni, de a német társadalomnak van elég ereje ahhoz, hogy továbbra is úgy éljen, ahogy akar, szabadon, együtt, nyitottan” – mondta Merkel. Horst Seehofer bajor miniszterelnök szerint a berlini kamionos gázolás után át kell gondolni és meg kell változtatni a teljes német bevándorlási politikát és biztonságpolitikát.

További részletek a 3. és a 4. oldalon. (MTI, Index, ú)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?