Kanyargó utakon: a zene Mindenkiföldjén

Annak ellenére, hogy az USA-ban több mint egymillió roma él, az átlag amerikai semmit sem tud róluk: a roma szót egyáltalán nem ismeri, és ha magyarázatként megemlítjük a Gypsy (cigány) elnevezést, akkor is leginkább az európai utcák kéregetői vagy a tenyérjóslással foglalkozó sztereotípiák jutnak eszébe.

Ezért dicséretre méltó Jasmine Dellal rendező munkája, aki az American Gypsy: a Stranger in Everybody’s Land (Amerikai cigány: egy idegen Mindenkiföldjén) című korábbi dokumentumfilmje után elkészítette a When the Road Bends: Tales of a Gypsy Caravan (Kanyarog az út: egy cigánykaraván meséi) című filmet is, amellyel sorra nyeri a nemzetközi filmfesztiválok díjait.

A World Music Institute rendezésében 1999-ben és 2001-ben került sor a Gypsy Caravan név alatt futó koncertsorozatra, amely során négy ország öt cigány zenekara utazta be Észak-Amerika nagyvárosait és mutatta be művészetét, nagyrészt zsúfolásig telt koncerttermekben. Jasmine Dellal öt évig dolgozott az első filmjén, a másodikkal meg az volt a terve, hogy másfél-két év alatt összeállítja. Ehhez képest csak tavaly készült el vele, és New Yorkban ez év június 15-én mutatták be, a rendezőnő és a stáb több tagja jelenlétében, az egyik legnevesebb artmoziban, ahol több hétig vetítik majd.

Jasmine Dellal és operatőre, az ismert Albert Maysles, elkísérték a Gypsy Caravan zenekarait a 2001-es hathetes turnéra – a film időrendileg a turné egyes heteinek krónikája. Az élő koncertzene az egyik, a zenészek színpadon kívüli interakciója a második, a zenészek otthonainak bemutatása pedig a film harmadik eleme. Míg a zene csodálatos és magával ragadó, a buszon filmezett vagy a szállodai szobákban megélt viccelődések szórakoztatóak, a majdnem kétórás film legértékesebb jelenetei éppen azok, amelyek romániai kis falukban, egy spanyol városban, India sivatagában és Macedónia fővárosában játszódnak.

Régiónkat két romániai és egy macedón banda képviselte. Az egyik román formáció, a Fanfare Ciocarlia egy tizenegy tagú – leginkább fúvós – zenekar Románia Moldáviához közeli részéről. Zenéjükben megtalálhatjuk a román, a cigány, a török és a klezmer zene töredékeit. A csapatot hallhattuk Emir Kusturica filmjeiben is. A másik romániai csapatban, a tizenkét tagú Taraf De Haidouksban a vonósoké a főszerep. A Taraf tagjai sem ismeretlenek a világzene rajongói előtt, hiszen felléptek Yehudi Menuhinnal, a Kromos Quartettel, és szerepeltek a Latcho Drom filmben, valamint Johnny Depp-pel a Man Who Cried (Az ember, aki sírt) című filmben is.

Esma Redzepova ismert macedóniai roma énekes. Az ötvenes éveiben járó művésznő tetemes karriert mondhat magáénak, hiszen több mint negyven éve szerepel különböző színpadokon. Esma asszonynak nem nehéz elhitetnie a nézővel, milyen sikeres volt az egykori Jugoszláviában, ahol rengeteget szerepelt a tévében is, és ahol cigánykirálynőnek tartották. A hatvanas évekbeli – egy nagyon fiatal és nagyon sovány Esmát megörökítő – fekete-fehér filmbejátszások a Gypsy Caravan… egyik csúcspontjai. Sajnos, a film készítői nem járták körül részletesebben Esmának azt a közlését, mely szerint néhai férjével (aki nem volt roma, és sokkal idősebb volt nála) az évek során negyvenhét roma árvát fogadtak örökbe és tanították őket önállóságra. A gyerekek közül ma többen Esma kísérőzenekarának tagjai.

A cigány tangónak is nevezett flamenco csodáit Antonio el Pipa mutatja be zenekarával. Nagynénje, Juana, énekesként szerepel, és rekedt, majdhogynem földöntúli hangja fantasztikus légkört varázsol Antonio kivételes táncához. Juana a konyhájában meséli el, hogy fiatalon ment férjhez, hét gyereket szült (az egyiket látni is a filmben, egy tizenéves fiú, aki nem nagyon örül anyja nagy csókjainak), és drogfüggő férje meg fiai miatt sokat szenvedett az életben. „Lehet, hogy azért sikeresek a szomorú nóták, amiket énekelek, mert az emberek érzik a fájdalmamat a hangomban” – mondja Juana.

A film számomra legegzotikusabb eleme a Maharaja zenekar, Északnyugat-Indiából. Maga a zene is nagyon érdekes, ám az egyik táncos története megragadó: Harish Kumar különlegesen szép arcú fiatalember, aki egy magasabb kasztba született. Szülei nagyon fiatalon meghaltak, és őrá maradt a családfenntartó feladata. Megszakítva egyetemi tanulmányait viszszament szülővárosába, ahol nővéreiről kellett gondoskodnia. Mivel mesterséget nem tanult ki, egy ismerőse felvetésére megpróbálkozott a tánccal, nőnek öltözve. Igaz, az elején meg kellett küzdenie a helyért a többi táncossal, de Harish kitartott, és ma a világot járja (férfiként), hihetetlen térdtáncával óriási sikereket aratva a színpadon (mint nő).

A film által többször is meglátogatunk két romániai falut, az egyik Nicolae Neascu, a hetvennyolc éves hegedűs otthona. Nicolae bemutatja unokáját, egy csinos fiatal hölgyet, aki Bukarestben tanul hegedülni. Nicolae büszke, hogy ő fizeti a tanulás költségeit. Számunkra, közép-európaiaknak talán nem meglepő, hogy mindegyik romániai zenész megjegyezi: az ő koncertdíjaiból él a nagy család, és néha az egész falu is.

Amikor a stáb először jár Nicolae otthonában, az idős hegedűművész elmondja, hogy nincs sok mindenre szüksége, és hiába van most már szép anyagból csinos öltönye, számára ez nem sokat jelent. Ellenben elhunyt felesége még így is, hogy családja körében élhet, nagyon hiányzik neki. A stáb másodszor Nicolae temetésére utazik a kis faluba, ahol hegedűs társa, a hihetetlenül gyors ujjú Caliu húzza a szomorú nótát egész éjszaka Nicolae ablaka alatt. A csendes nézőtéren sokan törölgetik könnyes szemeiket.

A Gypsy Caravan…-ból kiderül, hogy nemcsak a nézők ismerkednek a roma történelemmel, zenével és a zenészek életével, hanem a zenészek is megismerik egymás kultúráját, történelmi hátterét, egymás családi helyzetét és a romák életkörülményeit az egyes országokban. Amikor a macedón zenészek megjegyzik, hogy az indiaiak még a kenyeret is fűszeresen szeretik; amikor Harish parodizálja Esma siratóját, vagy amikor az indiai zenészek flamencóznak a színpadon próba közben, nem lehet nem mosolyogni.

Mint más nemzetek és nemzetiségiek tagjai, a romák is különbözőek, bár összeköti őket anyanyelvük, kultúrájuk és zenéjük. Ezt hangsúlyozza a filmben megszólaló Johnny Depp is. Kár, hogy rajta kívül hozzáértően senki sem beszél a roma holocaustról és a romák mai helyzetéről.

„Ha az út kanyarog, te sem mehetsz egyenesen” – ezzel a roma közmondással indul a film. A Gypsy Caravan… útja is kanyargós volt, de szerencsére a kamera követi ezt az utat, és a benne közreműködők közül senki sem akar az egyszerűség kedvéért egyenesen haladni.