Kalligram, nyár előtt

CSANDA GÁBOR

Kiváló Maurice Blanchot-összeállítás képezi a Kalligram júniusi számának gerincét: a folyóirat az ismert francia kritikus és író Az utolsó író halála című esszéjét közli, Szántó F. István fordításában. A szöveghez kedvcsinálónak álljon itt az első három mondata: „Képzeljük el, hogy tudtunkon kívül meghal az utolsó író, és vele együtt sírba száll az írás misztériuma is. Hogy még képtelenebb legyen a gondolat, képzeljük el, hogy (nem annyira a történeti, mint amennyire a legendáiban élő) Rimbaud halálával örökre elnémul az irodalom. Végül tételezzük fel, hogy erről a megfellebbezhetetlen végről valamilyen módon mégiscsak tudomást szerez az egész világ, az egész civilizáció.”

Az összeállítás további részében Németh Marcell Blanchot-ról szóló tanulmánya szerepel még (egy irodalmilag strukturált életrajz formájában), valamint Angyalosi Gergely öszszehasonlító jellegű tanulmánya (Blanchot és Barthes), végül „Kiküszöbölhetetlen differencia” címmel Popovics Zoltán tanulmánya (Blanchot, Lévinas és a differencia).

A tanulmányoknál maradva mindenképp ajánlatos Borbély Szilárd összefoglaló jellegű dolgozatát elolvasni – ez a Telep Csoportról szól (lásd visszamenőleg ehhez épp a Kalligram 2007/11-es „Telep”-számát), alakulástörténetéről, tagjairól, magáról a telepesek-jelenségről. Még ugyanitt, a tanulmányok közt egyfajta kuriózumnak is beillően Onder Csaba a Nabokov-féle Az átváltozás-elképzelést ismerteti, Nabokovnak a Kafka-novellához fűzött látványos kommentárjait értékeli (megjelenítődik nemcsak a csótányként feltételezett bogár, hanem a Samsa-lakás is); ellentétben azokkal a Kafka-ellenvetésekkel, melyek minden ilyen irányú konkretizálást határozottan nem kívánatosnak mondtak (ezeket idézi Onder Csaba is).

Minden átmenet nélkül lássunk egyet s mást a szépirodalmi részből is, mely (s maga a lap) Márton László Távolodó (nem azonos Márton László próza- és drámaíróval) prózájával indul („Hol az ifjúságod? Mint Kafkánál, nálad sincs átmenet?”). Csantavéri Bozsik Péter rég szerepelt a Kalligramban, most egy „kis regény” részletével örvendezteti meg híveit – minő öröm volna, különösen így, nyár elején, ha az irodalmat a gyakorlatban is alkalmazni lehetne; a sok jó tanács közül különösen kedves az, mit kell tenni ahhoz, hogy az ember ingyen négy napot töltsön a karacsi Hilton Hotelben, némi izgalommal fűszerezve.

Csabai László elbeszélése (Hősi halottaink) elsőként a dinamikájával vonja magára a figyelmet, gyilkosság ügyében folyik a vizsgálat egy nádas terepen, pergő párbeszédek hátráltatják a cselekményt: „– Visszajött? – Vissza. – Mit csinál? – A terepet szemléli. – A gyilkos? – A szárcsa. – Ez a neve a gyilkosnak? – A madárnak!”

Berta Ádám novellája ezzel szemben csak (jelöletlen) párbeszéd: Hemigway-ajánlása akár el is maradhatott volna, annyira nyilvánvaló a rokonság A fehér elefánt formájú hegyek című klasszikus remek és a Berta Ádám szerzette Világoskék elefántok pirulákon című kispróza közt, mely egyébként (a párhuzamtól függetlenül, ha lehet ezt mondani) remek szöveg.

A versek tartományában Gerevich András, László Noémi, Nemes Z. Márió és Győrffy Ákos, megtoldva két műfordítás-blokkal: az olasz Edoardo Sanguineti verseivel (Csehy Zoltán fordításai) és a szlovák Michal Habaj verseivel (Pšenák Ilona fordításai).

A leghátsó traktusban számos (szám szerint hét) kritika és recenzió; Csehy Zoltán Sanguineti válogatott verseit ismerteti (Laborintus, Ráció, 2008), Benyovszky Krisztián pedig a Halál Budán című Péterfy Gergely-regényt (Kalligram, 2008).