"Kaliňákkal és Gašparral ezt nem lehet megoldani" – mit gondolnak a magyar értelmiségiek?

Kuciak

Ön szerint milyen politikai következménye lesz az oknyomozó újságíró meggyilkolása után kialakult helyzetnek?

Petőcz Kálmán 

emberi jogi szakértő 

Annak kellene megtörténnie, amit már két éve is vártam, hogy a kormány nem alakul meg Robert Kaliňák belügyminiszterrel, és a rendőrfőkapitány lemond. Ilyen botrányoknak minden komolyabb demokráciában komoly következményeik vannak. Nem tudom, hogy Szlovákiában mit lehet elvárni, szerintem a kormánynak le kellene mondania. Erre azonban nem számítok, hacsak újabb, még súlyosabb ügyek nem kerülnek nyilvánosságra. Folytatódni fog a kivárás. A politikai stabilitás is fontos ilyen helyzetekben, ezért egy normális időpontot kellene kitűzni az előrehozott választásokra, vagyis nem azonnal elrendelni, hanem mondjuk egy fél év múlva. Addig a gyilkosság kivizsgálását nemzetközi szakértők segítségével, vagy akár az Európai Unió felügyelete mellett kellene folytatni. 

Bara Zoltán 

közgazdász 

Ez olyan horderejű ügy, amelynek politikai konzekvenciái kell hogy legyenek. Robert Kaliňák belügyminiszternek nem ez az első komoly botránya. A politikai tőkéjét olyannyira erodálta, hogy a miniszterelnöknek mérlegelnie kell. Mivel a Miniszterelnöki Hivatal is érintett, ezért az sem kizárt, hogy a kormány megbukik. Jelen helyzetben a belügyminiszter lemondása elkerülhetetlen, a kormánykoalíció átalakítása és az előrehozott választások sem kizárhatók. 

Németh Ilona 

képzőművész 

Számomra egyértelmű, hogy Robert Kaliňák belügyminiszternek és Tibor Gašpar rendőrfőkapitánynak mennie kell. Ha maguktól nem mondanak le, vissza kell hívni őket. Ez teljesen egyértelmű, más megoldást nem tudok elképzelni. Az ügyet pedig nemzetközi szakértők segítségével ki kell vizsgálni. Hogy hosszú távon mi fog történni a kormánnyal, azt ebben a pillanatban nem tudom megállapítani, de az első lépés biztosan az, hogy ennek a két embernek mennie kell. Az egész közélet megtisztulásának el kell kezdődnie. 

Hunčík Péter 

pszichiáter, író 

Szörnyű, ami történt. Elképesztő, hogy fiatal emberek temetésére kell menni. Ez megmagyarázhatatlan 
és elfogadhatatlan. Az, hogy Szlovákia jogállam-e, a közeljövőben fog eldőlni – attól függ, hogyan kezelik a kialakult helyzetet. Ahogy nekiláttak – kitettek az asztalra egymillió eurót – felháborító és primitív. A továbbiakban az a kérdés, hogy az állam mindent megtesz-e azért, hogy az állampolgárok elhiggyék, valóban meg akarják találni a bűnösöket. Úgy, hogy a belügyminiszter és a rendőrfőkapitány érintett, az ő részvételükkel ezt nem lehet megoldani. Nekünk, szlovákiai magyaroknak különösen fontos, hogy milyen döntés születik, hiszen a Híd párt révén szlovákiai magyarok is döntenek Szlovákia jövőjéről, arról, hova fog tartozni ez az ország – hatalmas a felelősség. Bugár Béla politikai karrierje is a tét; nem lehet félmegoldásokban gondolkodni, itt csak egy megoldás lehet. Őszintén remélem, hogy ezt megteszik és megnyugodhatunk majd, a lelkiismeretük is tisztább lesz a gyilkosság miatt. 

Hizsnyai Tóth Ildikó 

műfordító, egyetemi oktató 

Ez nagyon súlyos helyzet, a belügyminiszternek mennie kell. Pont a kulturális miniszter mondott le. Robert Fico már a harmadik választási ciklusban vonszolja magával a belügyminisztert, mint egy koloncot. Itt már nagyon régóta ki akar esni a csontváz a szekrényből, már a Gorilla-ügy óta. Nyílik-nyílik az ajtó, neki feszítik ugyan a hátukat, de közben már a csontváz keze lóg ki. Marek Maďarič lemondásával a kormányfő és a belügyminiszter lépéskényszerbe került. 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?