Jurzyca: tankönyvhiány várható

Pozsony |

<p>Nem valószínű, hogy a reform évfolyamok a tanév végéig megkapják a hiányzó tankönyveket – mondta a kormányülés után Eugen Jurzyca oktatási miniszter.</p>

A volt kormány elsiette az oktatási reformot, a szükséges tankönyvek nem készültek el – tette hozzá.

A helyzetet az is bonyolítja, hogy a szerzőkkel kötött szerződések „rosszak, s a bennük foglalt szankciók problémásak“ – mondta a miniszter, aki szerint nagyon „nehéz“ motiválni a tankönyvírókat a gyorsabb munkára. Ha nem sikerül változtatni a reformtankönyvek kiadási rendszerén, a tankönyvhiány a jövő tanévben is folytatódik.

Az alapiskolák harmadik és hetedik évfolyamaiban szeptemberben gyakorlatilag könyvek nélkül kezdődött a tanév, nem készültek ugyanis el a reformnak megfelelő tankönyvek. Júliusban azt mondta Ján Mikolaj volt oktatási miniszter, hogy a két reformévfolyamban a tankönyvek 85 százaléka elkészül szeptemberig. Jurzyca úgy akarja segíteni a tankönyvek nélkül oktató pedagógusok munkáját, hogy a tárca közzé tenné a világhálón a nyomtatás előtt álló anyagokat. Ehhez kérte a miniszter a kiadók beleegyezését.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?