Június végéig kell benyújtani az elhalasztott adóbevallásokat

adóbevallas
Pozsony |

A kizárólag szlovákiai bevételekkel rendelkezőknek egy hét múlva lejár a végső határidő: legkésőbb június 30-áig be kell nyújtaniuk a jövedelemadó-bevallásukat. Mire érdemes odafigyelniük?

Az adózóknak a jövedelemadó-bevallásukat idén is március 31-éig kellett elküldeniük az adóhivatalnak, akik azonban valamilyen oknál fogva nem tudták betartani a március végi határidőt, és csak belföldi bevételeik voltak, azok 3 hónap haladékot intézhettek. Akik külföldi bevételekkel is el akartak számolni, azok a határidőt 6 hónappal, tehát szeptember 30-áig halaszthatták el.

169 ezer bevallás

„Az adóhatósághoz eddig több mint egymillió jövedelemadó-bevallás érkezett a 2021-es adóévre vonatkozóan. Június végéig további, csaknem 169 ezer olyan bevallást várunk, amelyeket már nem lehet későbbre halasztani, a kizárólag belföldi bevételekkel rendelkezőknek így nagyjából egy hetük maradt az adóbevallás benyújtására. Nem győzzük hangsúlyozni, hogy az adóbevallás benyújtásával párhuzamosan az abban kiszámított adót is e hónap végéig kell befizetni”

– nyilatkozta lapunknak Martina Rybanská, a központi adó- és vámhivatal szóvivője. Szerinte az ilyen adózók esetében a benyújtási határidő meghosszabbítására már nincs lehetőség. Csak azok az adóalanyok adhatják be szeptember végéig a bevallásukat, akik erről szóló értesítést nyújtottak be az adóhivatalnak, és külföldi jövedelemmel is rendelkeznek. Akik most nyújtják be a bevallásukat, és év közben az adóelőlegeken keresztül nagyobb összeget fizettek be a kelleténél, azok legkésőbb augusztus 9-éig jutnak hozzá a visszajáróhoz.

Fizetési halasztás

Ha az adózó valamilyen oknál fogva nem tudja az adót a törvényes határidőn belül megfizetni, fizetési halasztást kérhet, vagy megegyezhet részletfizetésben is. Az adóhatóság akkor fogadhatja el az ilyen kérelmet, ha az adózó az alábbi feltételek közül legalább az egyiknek megfelel: az adó megfizetése veszélyeztetné az adóalany vagy a tőle függő személyek megélhetését; az adóalany jövedelme – különösen rendkívüli helyzet, például járványidőszak vagy természeti katasztrófa miatt – csökkent, ezért az adó időben történő megfizetése nem várható; az adó megfizetése – a kormányzati korlátozások miatt – növelné az adóalany fizetésképtelenségét; egyéb olyan súlyos, bizonyítható okok, amelyek miatt az adó megfizetése lehetetlen. A részletfizetési kérelemben az ügyfélnek javaslatot kell tennie a részletek összegére és a kifizetések időpontjára is.

Adófelajánlás

Akik mostanra halasztották az adóbevallást, azoknak az adófelajánlással kapcsolatos határidőt is kitolták. Aki az adója 2%-ával szeretne támogatni valamilyen civil szervezetet, annak ezt az adóbevallás megfelelő részének a kitöltésével kell megtennie. Ki kell számolni az adó 2%-át, és meg kell adni a megajándékozandó szervezet adatait.  A támogatásért pályázók listája és az összes szükséges információ megtalálható a www.rozhodni.sk honlapon. A felajánlott összeget az adóhivatal három hónapon belül utalja át a kiválasztott szervezetnek.

„Ha egy magán- vagy jogi személy az adó befizetésének az elhalasztását kéri, esetleg részletfizetésben egyezne meg, akkor a kiszámított adó egy részét nem utalhatja át a nonprofit szervezeteknek, az adózónak a bevallás benyújtásának a határidejét követő 16. napon ugyanis nem lehet adóhátraléka” – mondta el Rybanská, aki szerint az adóbevallás részleteiről az adóhivatal honlapján (www.financnasprava.sk) tájékoztatnak.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?