Jövőre könnyebben találhatunk munkát

építőipar
Pozsony |

A járványhelyzet romlása ellenére Szlovákiában az elkövetkező hónapokban jóval több ajánlatból válogathatnak a munkát keresők, mint az elmúlt időszakban, az egyes ágazatok és régiók között azonban látványos különbségek lesznek.

A Manpower munkaerőpiaci társaság által megkérdezett 505 szlovákiai cégvezető 37 százaléka számol a jövő év első negyedében, vagyis a januártól március végéig tartó időszakban új alkalmazottak felvételével, 18 százalékuk tervez elbocsátásokat, a többiek pedig semmilyen változást nem jeleztek. A társaság által bevezetett munkaerőpiaci index – vagyis az új alkalmazottak felvételét és az elbocsátásokat tervező cégek közötti különbség – így +19 százalékponton áll. Zuzana Rumiz, a Manpower Group Slovensko vezérigazgatója szerint azonban, ha kiküszöböljük a szezonális hatásokat, a jövő év első negyedére vonatkozó index eléri a +21 százalékpontot, ami 11 százalékpontos javulás az előző negyedévihez és 23 az egy évvel korábbihoz képest.

„A leglátványosabb javulást a pénzintézeteknél, a banki és biztosítási ágazatban, az IT-ágazatban, a távközlésben, az építőiparban és a szolgáltatásoknál mértük, a jövő év első negyedében ezekben az ágazatokban tervezik a legtöbb új alkalmazott felvételét. A legkevesebb új alkalmazottat ezzel szemben az iparban és a feldolgozóiparban keresik majd”

– tette hozzá Rumiz.

Látványos különbségek vannak a cégek nagyságát és az egyes régiókat tekintve is. Míg a nagy, több mint 250 alkalmazottat foglalkoztató cégek esetében a munkapiaci index +23 százalékpont körül mozog, a tíznél kevesebb alkalmazottat foglalkoztatók esetében ez csupán 5 százalék. Ami a regionális lebontást illeti, a legjobb helyzetre ezúttal is a Pozsonyban és Pozsony környékén élők számíthatnak, ahol 44 százalékponttal haladja meg az új munkaerő felvételét tervező cégek aránya azokét, amelyek elbocsátásokat jeleztek, míg a sereghajtónak számító Nyugat-Szlovákiában ez csupán +8 százalékpont.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?