Jövőre hosszabb lehet a nyári szünet

VERES ISTVÁNPozsony. Az oktatási miniszter fontolóra venné a nyári vakáció meghosszabbítását, ha a hazai diákok jobb eredményeket érnének el a PISA-teszteken. Peter Pellegrini ezt tegnap a parlamentben mondta azoknak a gyerekeknek, akik a plénumban a minisztereket kérdezgethették.

VERES ISTVÁN

Pozsony. Az oktatási miniszter fontolóra venné a nyári vakáció meghosszabbítását, ha a hazai diákok jobb eredményeket érnének el a PISA-teszteken. Peter Pellegrini ezt tegnap a parlamentben mondta azoknak a gyerekeknek, akik a plénumban a minisztereket kérdezgethették. „Csak hát annyi kiselsős hív telefonon, hogy már várja a tanévet, és az új élményeket. Úgyhogy idén nem lesz belőle semmi” – válaszolta tréfásan a miniszter.

Egy másik diák azt kérdezte tőle, minek bajlódik az állam a tankönyvekkel, ha minden elolvasható az interneten. Erre Pellegrini azt mondta, ő annak a híve, hogy mindenhol információs technológia legyen, de türelmet kér a gyerekektől, mert a tanárokat tovább kell képezni. „Hogy ne nevessétek majd ki őket, ha nem értenének hozzá” – mondta. Az egyetemi tanárok bére elmondása szerint magasabb lenne, ha a felsőoktatási intézmények többet spórolnának. Majd azt mondta, szeretné, ha minél több külföldi lektor oktatna az itteni iskolákban. Annak idején neki is volt egy külföldi tanára, Svetlana. „Oroszországból. Szuper volt” – árulta el Pellegrini.

Miért nem rúgja ki a házelnök a részeg képviselőket? – kérdezte egy másik gyerek Pavol Paškától. Ha ugyanis egy tanár csinál ilyet, kirúgják, érvelt a diák. Paška erre azt mondta, a képviselők nem a beosztottjai, ő pedig nem a főnökük. „Én vagyok az első az egyenlők közt, de mindannyian egyenlőek vagyunk” – mondta Paška. Arra a kérdésre, miért nem értik meg egymást a politikusok, azt mondta: lényegében megértik egymást, csak másként látnak bizonyos dolgokat. A gyerekek Robert Fico kormányfőt hiányolták, aki nem volt jelen. Robert Kaliňák belügyminiszter mentette ki azzal, hogy Fico sajnos nem ura a saját idejének.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?