John Stuart Mill liberális feminizmusa

John Stuart Mill (1806–1873) a 19. század egyik legnagyobb hatású gondolkodója, a filozófiában az empirizmus, a politikában a liberalizmus, az etikában az utilitarizmus képviselője volt. Alakja és munkássága örökérvényűen a nyugati filozófia kánonjának részévé vált. Habár Mill filozófiájának üzenetét a 19. század végétől napjainkig nem mindig értékelték csupán pozitívan, mégis elmondható, hogy logikai, tudományfilozófiai és episztemológiai művei, csakúgy, mint az etikai, a politikai filozófiai és más területekkel foglalkozó munkái széles körben ismertek és megérdemelten keltenek figyelmet jelen korunkban is. Mint tudjuk, Mill tudományos érdeklődésének sokrétűsége figyelemreméltó volt – a filozófián kívül sok egyéb diszciplínával foglalkozott: például a politikai gazdaságtan elveiről szóló munkája hosszú időszakon keresztül befolyásolta a gazdaságtan filozófiájának fe!jlődését.

John Stuart Mill nem volt tipikus elméleti filozófus és tudós; munkásságát soha nem csupán az elmélet területén fejlesztette. Közéleti szereplőként és ismert publicistaként is aktív volt, és egy szociális reformer ambíciójával kapcsolódott be a politikai vitákba. A liberalizmus és az utilitarizmus által ihletett politikai nézeteit már fiatalon számos cikkben tette közzé. Már ebben az időszakban foglalkozott azzal a tárgykörrel, amely egész későbbi életében

ÉRDEKLŐDÉSÉNEK KÖZÉPPONTJÁBAN

maradt: a nők társadalmi helyzetének problematikájával. Ezzel a témával elméleti szinten, publicistaként és politikai téren egyaránt foglalkozott életének későbbi szakaszaiban, főként rövid politikai karrierje során, a brit parlament képviselőjeként.

A történészek és az életrajzírók számára ismert tény, hogy John Stuart Mill életében két ember játszott jelentős szerepet: apja, a filozófus, közgazdász és politikai gondolkodó, utilitarista James Mill (1773–1836) és Harriet Taylor (1807–1858). Harriettel John Stuart 1830-ban ismerkedett meg, és attól fogva erős érzelmi és intellektuális kapcsolat kötötte őket össze: házasságot azonban csak több mint húszéves barátság és együttműködés után, 1851-ben kötöttek, Harriet férjének halálát követően. Ennek a két, kétségtelenül kivételes és nonkonform személyiségnek a kapcsolata, akik a társadalomról, a politikai kérdésekről és a kultúráról, s főként a nők helyzetéről és a nemek viszonyáról vallott nézeteikkel messze megelőzték korukat, vonzotta – és a mai napig vonzza – az érdeklődést. Hihetetlenül intenzív szellemi együttműködésük és erős érzelmi kötődésük érdeklődést és kíváncsiságot, különböző feltételezéseket és kételyeket váltott ki; sőt ma is vita tárgyát képezi egyes, főként a negyvenes években különböző politikai témákban publikált írásaik szerzősége, e szövegek egyebek mellett a nők emancipációjának problémájával és a női jogok kérdésével is foglalkoztak. Különösen sokat írtak Harriet hatásáról Mill feminizmusára. Ne foglalkozzunk azonban az ehhez hasonló elmélkedésekkel; nem azért, mintha nem lennének fontosak és érdekesek (elmélkedésekre ihlethetnének például a nők szerepéről a gondolkodás történetében), de maradjunk annál, ami a legkevésbé megkérdőjelezhető – azaz a ténynél, hogy A nő alárendeltsége (Poddanstvo žien), amely fordításban először kerül a szlovák olvasók kezébe, a legkifejezőbb, érvelések szempontjából a legkidolgozottabb megnyilatkozása Mill nézeteinek a nők társadalmi helyzetét és emancipációját illetően.

A nők alárendeltsége bizonyos értelemben kiválik Mill filozófiai üzenetének általános értékeléséből, legalábbis ami a filozófián belüli recepcióját illeti. Mill ezt az esszét 1861-ben írta, tehát röviddel Harriet halála után, és 1869-ben publikálta, amikor úgy vélte, hogy a társadalom helyzete lehetővé teszi a mű kedvezőbb fogadtatását. Az esszé elsősorban az alakuló nőmozgalomban váltott ki élénk és lelkes helyeslést, a nők jogaiért küzdők nem túl népes körében, de más országokban is. Az esszé fogadtatása e körökön kívül – főleg a filozófusok és politikusok részéről, ha egyáltalán figyelemre méltatták – az adott korszakban a megrökönyödéstől a teljes felháborodásig és elutasításig terjedt, sőt nemegyszer nevetség céltáblájává vált vagy egyáltalán nem vettek róla tudomást.

Mindenesetre megállapíthatjuk, hogy Mill briliáns érvelésekkel teli figyelemre méltó szövege nem került huzamosabb időre az elméleti filozófusok érdeklődésének középpontjába, és nem része a Mill filozófiájával foglalkozó elméleti vagy tankönyvi elemzéseknek. Ne keressük most ennek a sajnálatraméltó ténynek valamennyi okát, talán joggal vélekedhetnénk úgy, hogy már maga a téma hozzájárulhatott a filozófusok csekély érdeklődéséhez, hiszen az európai filozófia hagyományának egészét inkább jellemzi a nők politikai és szociális egyenjogútlanságának problémája iránti érdeklődés hiánya, illetőleg a filozófia keretei között találkozunk a nők alárendelt szerepének nyílt védelembe vételével is. Ebben a kontextusban Mill (természetesen nem egyetlen) kivételt képez, már csak azzal, hogy nyomatékosan figyelmeztet a téma súlyosságára és fontosságára, továbbá azzal a felszólításával, hogy a témához előítéletek nélkül és teljes komolysággal kell közelíteni.

Kritikusan nyilatkozik arról – a mai olvasó előtt is ismert – szokásról, amikor általános ítéletet mondtak a nők társadalomban betöltött szerepéről vagy a férfiak és nők közötti különbözőségekről, és gyakran anélkül, hogy ezek a nézetek komoly, előítéletektől mentes ismeretekre és ilyen ismeretekre alapozott érvelésekre támaszkodtak volna. Mill ilyen irányú fejtegetéseiből erős kritika hallatszik ki a tudomány egyes területei, így a filozófia számlájára is amiatt, hogy a megszokott, hagyományos közönnyel viseltetnek a nők iránt. A további ok, amely miatt a kortárs filozófia kevesebb figyelmet szentel ennek az esszének, az a vélekedés lehet, hogy központi motívumainak és témáinak némelyike, különösen a nők polgárjogait támogató érvelések már elvesztették aktualitásukat. A mai olvasóban már maga a cím is afféle várakozást kelthet, hogy olyan könyvről van szó, amely legfeljebb történelmi szemszögből lehet érdekes. Vitathatatlan, ezt a könyvet a korabeli viszonyok, és „az erő elve”

ÉLES KRITIKÁJAKÉNT

is olvashatjuk, annak az elvnek a kritikájaként, amely a nemek között fennálló társadalmi viszonyokat irányítja, főként a házasságról szóló törvényét, továbbá a nők polgárjogainak szenvedélyes védőbeszédeként is, az egyenlőség és igazságosság elve alapján. Ámde egy ilyen olvasat esetében sem kellene elfeledkeznünk arról, hogy ha jelentkezik is az időszerűtlenség benyomása, legalábbis a szöveg némely részénél, ez (egyebek mellett) a szerzőnek köszönhető, aki nem kis mértékben hozzájárult ahhoz, hogy – legalábbis a fejlett demokratikus országokban – a nők polgárjogainak kérdése (a választási jog, a művelődésre való jog) már nem kell hogy aktuális politikai csatározások tárgya legyen. Tekintettel korunk eltérő politikai, társadalmi és kulturális helyzetére, felmerül a kérdés: adhat nekünk Mill műve valamivel többet, mint pillantást a nők helyzetére egy adott konkrét társadalomban, a történelmi fejlődés konkrét szakaszában? Bár erre a kérdésre minden férfi és női olvasó maga alakítja ki a véleményét, megpróbálok itt rámutatni, hogy Mill írása tematikusan és az érvelés módját illetően is túllép korán, és olyan olvasat és interpretáció lehetőségét nyújtja, amelynek fényében megnyílnak a feminista mozgalom és filozófia súlyos és máig aktuális problémái.

ESSZÉJE CÉLJÁNAK

megfogalmazásakor Mill hangsúlyozza, hogy a nézeteket, amelyeket munkájában prezentál és körüljár, azóta vallja, mióta szociális és politikai gondolkodása formálódni kezdett, és ezek a nézetek az idő folyamán az újabb tapasztalatok hatására csak megerősödtek. Ezeknek a nézeteknek a magját rögtön a bevezetőben megfogalmazza – azaz azt az álláspontot, hogy „az elv, amely a létező társadalmi viszonyokat szabályozza a nemek között” és amelyet úgy jellemez mint „az egyik nem jogi alárendelése a másiknak – már magában helytelen”. Érdeklődése ezek iránt a kérdések iránt tehát nem volt véletlenszerű és időleges: a XIX. század 50-es éveinek végétől egészen élete végéig figyelmes szimpatizánsa, aktív támogatója, sőt résztvevője volt a kibontakozó nőmozgalomnak. Jelentős részt vállalt a nők hátrányos megkülönböztetésének különböző formái elleni küzdelemben, harcolt a nők politikai és polgárjogaiért, a szociális helyzetüket javító politikai és szociális reformokért, akár a művelődés vagy a munka területén. Harriet halála után is, annak lányával, Helen Taylorral aktívan együttműködött és tartotta a kapcsolatot a formálódó nőmozgalom vezető személyiségeivel, értelmiségiekkel és a nők jogaiért küzdő aktivistákkal, mint pl. Florence Nightingale, Barbara Bodichon, Emily Davies, Harriet Martineau vagy Elizabeth Cady Stanton, az első szervezett USA-beli nőmozgalom vezetője, a nők és férfiak egyenjogúságát követelő híres kiáltvány szerzője. 1865-ben a parlament alsóházának képviselője lett, és történelmi források szerint ő volt a legelső jelölt erre a pozícióra, aki programjába a nők választójogát is bevette. Parlamenti képviselőként való rövid működése során (1868-ig) több olyan törvényjavaslatot támogatott és kezdeményezett, amely a nők helyzetének javítására irányult, pl. a válásról szóló törvényt; 1866-ban petíciót terjesztett elő a parlamentben a nők választójogáért, és egy évvel később a reformról szóló törvényjavaslat kiegészítését ajánlotta; 1868-ban megvédte a törvényt, amely lehetővé tette volna, hogy a férjezett nők a vagyonról rendelkezhessenek. Habár Mill ezen politikai törekvéseit abban az időben nem koronázta siker (a nők választójogát Nagy-Britanniában csak 1918-ban vezették be), érdeme ezen a téren valóban hatalmas és megkérdőjelezhetetlen – azzal, hogy a nők polgári és politikai jogainak kérdését a parlamentben felvetette, nem csupán a női egyenjogúsági politikai mozgalmat befolyásolta kedvezően, hanem a társadalom egészében uralkodó nézeteket is.

Mill éles kritikájának céltáblája volt a házassági törvény korabeli szabályozása. Elégedetlenségét a törvénynyel röviddel Harriet Taylorral kötött házassága előtt is kifejezésre juttatta. Nézete szerint a házasságról szóló törvény egyoldalúan csupán egyik partnernek biztosított jogköröket és privilégiumokat – a férjnek, a másik partner – a feleség kárára. Nyilatkozatban kötelezte magát, hogy egyetlen privilégiumot sem használ ki, amelyeket a törvény a férjeknek nyújt. A nők házasságon belüli helyzete Mill szerint a nők társadalmi alárendelt helyzete tágabb problémájának egyik fontos aspektusa, ennek szintén figyelmet szentel A nő alárendeltségében. A nemek közötti viszonyokat alá- és fölérendeltségi viszonyként jellemzi, és azt állítja, hogy az ilyen viszonyok kialakításának és megerősítésének leghatékonyabb tényezője a házasság intézménye. Ezért követeli a házassági törvény megreformálását, mely meggyőződése szerint magával vonja a nők helyzetének megváltozását és magán- és közéletben egyaránt. Esszéjében Mill a rabszolgaság analógiáját használja és ismételten hangsúlyozza, hogy a nők alárendeltsége a

LEGÁLIS RABSZOLGASÁG

egyetlen példája a modern nyugati társadalmakban. Ami a férjezett nő helyzetét illeti, ő „valóban cseléd, aki hozzá van kötve a férjéhez: semmivel sem kevésbé, ami a jogi kötelezettségeket illeti, mint azok, akiket ténylegesen rabszolgának neveznek”, és egyrészt olyan értelemben, hogy a jogrendszer nem ismeri el a férjezett nőt a jog önálló szubjektumaként, másrészt pedig olyan értelemben, hogy a jog, de a szokások és a tradíciók is lehetetlenné teszik a nő emberi méltóságának elismerését, amikor az „animális funkciók” kielégítésére szolgáló eszközt csinálnak belőle. A jog állapota a nők szabadságát kétszeresen is korlátozza – Mill szerint a nők nem szabadok sem a házasságban, sem abban, hogy dönthessenenek: házasságra lépnek-e vagy sem. Annak, hogy nem lehet nem férjhez menniük, az az oka, hogy nem tanulhatnak és így nem biztosíthatnak maguknak megélhetést. ĺgy a nők előtt egyetlen életút nyílik – a feleségé és anyáé. A házasságba lépéssel azonban a nő a rabság és függőség szférájába lép – a törvény szerint a férj az, aki a nő vagyonával és testével rendelkezik: ténylegesen ő a nő birtoklója.

Mill azonban nem áll meg a létező állapot kritikájánál, hanem művében felvázolja a házasság transzformálásának vízióját is, amely a férfi és a nő szövetségévé válik az egyenlőség és a barátság jegyében. Mintha tudatosítaná, hogy a házassági törvény megreformálása ugyan elkerülhetetlen, de nem elegendő feltétele a kapcsolat átalakulásának, vagyis hogy a házasság mibenlétének megváltozása megköveteli a művelődés reformját, a szociális és kulturális szokások megváltozását, a gondolkodás megváltozását és nem utolsósorban a férfi és nő együttélése erkölcsi éthoszának átalakulását is.

Mivel Mill nézete szerint a nők közéleti diszkriminációja tulajdonképpen a házasságon belüli torz viszonyok külső megnyilatkozása, a nők közéleti helyzete javulásának előfeltétele a nő házasságon belüli alárendeltségének megszüntetése. Elképzelései szerint a házasságnak olyan kapcsolatnak kell lennie, amely az egyenlőség, a partnerség, az együttműködés és kölcsönösség elvére épül. Mill kiemeli az emberi intimitás és bizalom jelentőségét az egyén erkölcsi fejlődése szempontjából, az egyenlőségre alapuló házassági barátság szerinte szélesíti az emberi képességeket és lehetőségeket, az embert emberibbé és erkölcsösebbé teszi.

Bár Mill élesen bírálja és elítéli a nők házasságon belüli korabeli helyzetét, fejtegetéseiben a liberális feminizmus bizonyos korlátai is megjelennek. Ezek érzékelhetők pl. annak a hagyományos – és nemcsak az ő korában uralkodó – nézetnek az elfogadásában, amely szerint a férjezett nő felel a háztartás vezetéséért és a gyereknevelésért, míg a férfi felelőssége anyagilag bebiztosítani a családot. Mill feltételezi, hogy az iskolázott nő is, aki meg tudja keresni a megélhetésre valót, a házasságkötés után önszántából feladja a munka lehetőségét, és a háztartásról, a gyerekekről való gondoskodást részesíti előnyben. Mill egyenjogúságról való elképzelése tehát

NEM KÉRDŐJELEZI MEG

a nemek közötti munkamegosztást a családon belül, ezért koncepciója gyakran a mai feminista filozófusok kritikáját váltotta ki. Mill liberális meggyőződése, mely szerint a férfiaknak a nők feletti despota uralmának eltávolításához „semmi sem szükségesebb, mint az, hogy a nők is hasonló jogokra tegyenek szert, és ugyanolyan védelmet kapjanak a törvény által, mint a többi egyén”, valamint túlságos összpontosítása a törvény előtti egyenlőségre kevésbé teszik őt figyelmessé a törvény előtti egyenlőtlenségtől eltérő formájú egyenlőtlenségek iránt. Az egyenlőségre és partnerségre alapuló házasságról vallott elképzeléseinek kontextusában is legalábbis zavaróan hat a hagyományos munkamegosztás melletti kitartása, mintha megfeledkezne saját figyelmeztetéséről, miszerint a nőt nem csupán a törvény, hanem a szokások és a hagyományok is elnyomják. A szöveg egyes szakaszai így elárulják, hogy szerzőjük nem volt – és valószínűleg nem is lehetett – teljesen immúnis kora társadalmának valamennyi mélyen gyökerező nézete és előítélete ellen. Ne felejtsük el azonban, hogy e nézetek és előítéletek közül számos, pl. amelyek a munkamegosztásra vonatkoznak, nem csupán az ő korában voltak erősen rögzültek, hanem máig is megmaradtak.

Millnek a nők társadalmi helyzetére vonatkozó kritikája sokkal több területre terjed ki, nem csak a házassági törvény kritikájára. Ugyancsak elemzi azon társadalmi igazságtalanság mibenlétét, amely kizárja a nőt a közügyek igazgatásából és a döntéshozatalból, elemzi a nők és férfiak közötti egyenlőtlenség negatív következményeit, amelyek mindkét nemre hatnak. A férfiak és nők közötti viszony felvázolására ismét a rabszolgaság metaforáját használja, miközben, úgy tűnik, nem csupán szabad metaforára gondol, hanem eléggé érzékletes analógiára. Szemében a nők alárendeltsége kétségkívül történelmi anakronizmus, és egy modern liberális társadalomban, amely a szabadság és igazságosság elvét vallja, „szembeszökő tény” és a „régi világ gondolkodásának és gyakorlatának eszköze”. Ami a nők egyenlőtlen, alárendelt helyzetének továbbélését illeti, Mill nézetei időnként inkább a nőmozgalom irányzatainak radikálisan mint liberálisan orientált ágára emlékeztetnek – állítja, hogy a továbbélő beidegződések és sztereotípiák mellett elsősorban a férfiak érdeke az, ami a nőket alárendelt helyzetükben tartja. A nők kizárása a közéletből elsősorban a férfiak akaratából és vágyából ered, „hogy megtartsák a nők alárendeltségét a családi életben, mert a férfinem képviselőinek túlnyomó többsége még nem tudja elfogadni a gondolatot, hogy olyasvalakivel éljen, aki egyenlő vele”. A nők alárendeltsége azonban a társadalmi és az egyéni fejlődés gátjává kezd válni, ezért meg kell szüntetni, és olyan szociális viszonyokkal kell helyettesíteni, amelyek az egyéni szabadságon és egyenlőségen alapulnak.

Mill művét joggal tekintik a 19. századbeli liberális feminizmus kiáltványának. A filozófus itt világosan felismerte és behatóan elemezte a nők társadalmi helyzetének fő problémáit, és ezzel tulajdonképpen megalkotta a liberális feminista politikai elmélet kereteit. Míg Mill nézeteinek többsége a nők alárendelt szerepe okait illetően, valamint javaslatai a létező állapot javítására és az egyenlőségről való elképzelései a feminizmus első hulláma idején – főként a 19. század végi és 20. század eleji, a nők választójogáért küzdő nőmozgalom által – általános és

SZÉLES KÖRBEN ELFOGADOTTAK

voltak, napjaink feminista filozófiájában Mill gondolatainak, elméleti és politikai üzenetének recepciója sokkal differenciáltabb, és kritikus hangok is hallatszanak. Korunk feminista filozófusai kritikáinak leggyakoribb céltáblája a családon belüli hagyományos munkamegosztás elfogadása, amelyet azzal az elvárással köt össze, mely szerint a jogilag garantált egyenlőség megszünteti a nők diszkriminációját és hátrányos helyzetének különböző formáit, miközben a nemekhez között munkamegosztás a családban megmarad. Mill munkájának számos részlete jó okot az ilyen kritikára; a filozófus gyakran úgy nyilatkozik, mintha úgy vélné, elég a nőknek a férfiakéhoz hasonló jogokat adni és biztosítani egyenlőségüket a törvény előtt, és megszűnik az alárendelt szerepük. Ez a nézet – a későbbi történelmi fejlődés fényében – túl optimistának és naivnak tűnt, de Mill feminista kritikusai is elismerik, hogy A nő alárendeltsége máig a liberális feminizmus egyik legáttekinthetőbb és legnagyobb hatású munkája. Briliáns, filozófiailag kidolgozott érvei közül számos ma sem veszített semmit meggyőző erejéből. Ne kérdezzük tehát, hogy ennek a ma már klasszikus eszszének a szlovák fordítása nem jött-e túl későn – és ha így is lenne, nem kellene nagyon szomorkodnunk, hiszen ez azt jelentené, hogy a problémák, amelyekről Mill beszél, számunkra már rég múltnak számítanak. De valóban így van? Mélyedjünk bele figyelmesen ebbe a könyvbe, hiszem, hogy segít nekünk választ adni erre a kérdésre.

A szerző filozófus

Utószó John Stuart Mill: Poddanstvo žien (A nő alárendeltsége) című könyvéhez, amely a Kalligram Kiadó gondozásában jelent meg

(Megjelent az OS folyóirat 2002/novemberi számában – részlet. Vizi Andrea fordítása)