„Jó az irány, de lassú a tempó“

Mivel lepte meg jó és rossz értelemben Radičová kormánya?
Amikor értékeljük a kormányt, tudatosítani kell, hogy ez a kabinet alapvetően különbözik az előző kormánytól: prioritásaiban, hozzáállásában is. Ezek alapján kell értékelni a hatékonyságát, azt, hogy mennyire tartja be az ígéreteit, és valóra váltak-e a vele kapcsolatos elvárások.

S ezek alapján milyennek értékeli a kormány teljesítményét?
Sokkal piacorientáltabb, mint a Fico-kabinet volt, érzékenyebb az emberi jogok területén. Az előző kormány más elvek alapján tevékenykedett: az erős állam híve volt, a nemzeti kisebbségekkel szemben türelmetlenséget mutatott. A Radičová-kormánynak sikerült megváltoztatnia az ország irányultságát - ez számomra nem volt meglepetés, hiszen ismerem azokat a pártokat, amelyek a koalíciót alkotják. Pozitívan értékelem, hogy javult a szlovák-magyar viszony légköre, és megvan az esélye, hogy javuljanak a két ország kapcsolatai is. Ki kell emelni a kabinetnek az átlátható gazdálkodás terén tett lépéseit - a kötelesség, hogy a szerződéseket interneten nyilvánosságra kell hozni, forradalmi tettnek is nevezhető. A kormány hatékonyabban dolgozik elődjénél, több és jobb minőségű törvényt készített elő és fogadott el, mint Ficóék a hasonló időszakban. A kormány rendszerjellegű intézkedéseket hoz.

És a negatívumok?
Kevésbé pozitívan értékelem azt, hogy a kormány a Fico-kabinet által életre hívott deformációkat viszonylag lassan távolítja el. Például kisebbségi téren - mondjuk az államnyelvtörvény ügyében -szűkkeblűen járt el, az állampolgársági ellentörvényt pedig még el sem törölte. A kormány egyik legnagyobb hibájának azt tartom, hogy nem mutattak rá kellőképpen az előző kormány visszaéléseire, ügyeire. Nem azt mondom, hogy bíróságra kellett volna citálniuk őket, de elmagyarázhatták volna a választóknak, hogy ki miért volt felelős, mit tett. Ennek hiányában nagyon kényelmes helyzetet teremtettek az ellenzéknek.

A második Dzurinda-kormányt reformkormányként szokták emlegetni, milyen jelzőt ragasztana a jelenlegi kabinetre?
Azt mondanám: a kormányzás színvonalának emelésén fáradozó kormány.

A kormánypártok szavazóinak jelentős része egy éve abban reménykedett, hogy a felálló kabinet prioritásai a reformok lesznek. Ezek viszont csak nagyon vontatottan, ellentmondásosan alakulnak. Nem érzi úgy, hogy a választók egy része emiatt csalódott a kormányban?
Igen, a kormánypártok szavazóinak egy része reformokat várt. De sok szavazó az életszínvonalának a konkrét javulását várta. Biztos, hogy bizonyos reformok gyorsabban is készülhetnének - például az oktatásügyben. Az irány azonban alapvetően helyes. A járulékreform esetében is feltételezni lehetett, hogy nem lesz egyszerű téma, ám az meglepő, hogy a magukat gazdaságpolitikailag liberálisnak mondó pártok között milyen heves viták robbannak ki. Más ügyekben viszont gyorsan cselekedett a kormány: ilyenek például az igazságügyi reformok vagy a korrupcióellenes intézkedések. Fontos leszögezni: a koalíción kívül a közéletben több olyan szereplő is van, aki vagy amely gátolja a reformokat. Ilyen például az államfő, aki szisztematikusan vétózza meg a kulcsfontosságú törvényeket - pont azokat, amelyek viszonylag radikális változásokat hoznak. Itt kell ugyanakkor kiemelni, hogy egy megvétózott törvény sem volt, melyet ne szavaztak volna meg ismételten a koalíciós képviselők. Ez is azt mutatja, hogy az akarat megvan, a komplikációk ellenére végre akarják hajtani a reformokat.

Viszont nagyon lassan, s olykor felemásan.
A koalícióban ma nincs egy domináns párt, mint 2006 és 2010 között, amikor egy párt uralta a kormányt, a másik kettő csak dísznek volt. Éppen a jelenlegi kiegyensúlyozottság az egyik oka annak, hogy a változásokat lassabb tempóban tudják csak átvezetni. Ez nem is annyira a törvényeknél problémás, mint inkább a személyi változtatásoknál - emlékezzünk csak a főügyészválasztásra, az NBÚ-igazgató jováhagyására. Ez alapján gondolhatja úgy a nyilvánosság, hogy nem elég akcióképes a koalíció, miközben a reális kormányzati ügyekben sokkal inkább az, mint a Fico-kabinet volt.

A kormánypártok népszerűsége folyamatosan csökken, annak ellenére, hogy a kormánynak nem kellett radikális megszorításokat, „népnyúzó“ intézkedéseket elfogadnia. Miért?
Egyrészt a gazdasági válság még mindig érezteti hatását. Másrészt a koalíció a nyilvánosság szemében nem elég hatékony és tevékeny, sokat vitatkozik. Miközben, tegyük hozzá, az első évben nem került sor olyan koalíción belüli, pártok közötti konfliktusra, amely alááshatta volna a kabinet jövőjét.

Ilyen konfliktusok talán nem voltak, ám az elmúlt hónapok tele voltak koalíciós vitákkal.
A kormány működését nem fenyegették. A koalíciós tanács is normálisan működik. A konfliktusok a demokrácia részét képezik, szerintem nem lépték át azt a határt, amely veszélyeztette volna a koalíció jövőjét.

Volt viszont két momentum, amikor a miniszterelnök lemondása fenyegetett -a főügyészválasztás folyamán és az adóigazgatóság vezetője visszahívásának, illetve vissza nem hívásának ügyében…
Igen, de ezek nem pártok közötti konfliktusok voltak. Mert azok a legveszélyesebbek egy koalíció működésére. Ezek személyi kérdések voltak. Ha nem lesznek ilyen helyzetek a jövőben, akkor a kormánynak ebben a felállásban, ilyen típusú politikával ki kellene bírnia a választási időszak végéig.

Többen azt mondták, ha az első évet kibírják, a maradék három évben is egyben maradnak.
A második Dzurinda-kormány fél évvel a választások előtt esett szét. Én tehát óvatosabb lennék. Ha eddig nem futott zátonyra a koalíció, az nem azt jelenti, hogy továbbra sem futhat. De úgy vélem, 2014-ig helyén marad a kormány. Ez a koalíció programját tekintve koherensebb, mint a második Dzurinda-kormány, s főként mint az előtte és utána működő kabinet.

Iveta Radičová lapunknak adott interjújában azt mondta, szerinte a népszerűség csökkenése mögött elsősorban a rossz kommunikáció áll. A kormányzást mint veszekedések sorozatát látja a nyilvánosság - mondta.
Nem értékelném túl a kommunikáció szerepét. Ez közhely. Ha nem megy egy koalíció vagy egy párt szekere, a sikertelenséget általában a rossz kommunikációra fogja. Természetesen ezen a téren is van mit javítaniuk, ám sokkal mélyebb okai vannak, hogy Ficóék népszerűsége növekszik. Szlovákiában viszonylag sok választó van, akinek jobban tetszik Fico módszere és kommunikációja, mint a jelenlegi kormány tevékenysége. Sokan szeretik az egyszerű megoldásokat, Ficóék pedig populista ígéreteikkel ezt kínálják.

A népszerűségvesztés legfőbb oka nem inkább az, hogy a koalíciós pártok egymással szemben próbálnak építkezni, egymást kritizálják, gáncsolják?
Ez bizonyos fokig természetes, mert a Smer választóinak nagy részét nem tudják megszólítani. E választók jelentős része a HZDS volt szavazója, ők az erős államban bíznak. A koalíciós pártok tehát nagyrészt a koalíciós blokkon belül halászgathatnak.

Melyik párt a koalíció leggyengébb láncszeme?
Az, amely a leginkább veszélyezteti a koalíció működését, amely kevésbé nyitott az együttműködésre. Ilyet én nem látok az elmúlt egy év alapján. Az utóbbi hetekben bizonyos feszültségeket az SaS háza táján lehetett tapasztalni, elsősorban népszerűségvesztésük kapcsán. Őkazt hiszik,ennekoka a liberális témák hiánya, az, hogy nem sikerült a kormányprogram részévé tenni a melegek jogbővítésétvagyamarihuánadekriminalizációját. Eztévedés.

Mi hiányzik akkor az ő választóiknak?
Az SaS új párt. Egy új pártnak nincsenek stabil választói. Tavalyi szavazóik egy része a protestszavazók táborából jött, emellett főként az SDKÚ, kisebb részt a Smer korábbi szimpatizánsai támogatták őket. Nekik arra kellene törekedniük, hogy megtartsák azt a választói magot, amellyel rendelkeznek.

Hogyan értékeli az új pártok, az SaS és a Híd működését?
Alapvető különbség, hogy az SaS teljesen új párt - ez meg is látszik a működésében -, míg a Hídat nagy politikai tapasztalatokkal rendelkező személyek alapították. Az SaS alapvető hibája, hogy nem próbál, úgymond standard módon működni. Kétszáz valahány tagjuk van, így inkább nevezhetők választói klubnak, mint politikai pártnak. Egy pártnak a terepen is dolgoznia kell a választókkal. Szlovákia nem egy posztmaterialista társadalom, ahol semmit sem számítanak a helyi szervezetek. Ezt az SaS még nem fogta fel, nem úgy a Híd. A Híd a pártrendszer lényeges részévé vált, megtartotta támogatottságát az elmúlt egy évben, miközben specifikus helyzetben van, mivel erős parlamenten kívüli konkurense van - az MKP.

Mely miniszterek végzik eddig a legjobban a munkájukat, és kik a lemaradók?
Nem tudok megnevezni senkit, aki kifejezetten csalódást okozott volna. Kiemelném Lucia Žitňanská igazságügyi minisztert, aki annak ellenére végzi kiválóan a munkáját, hogy iszonyatos ellenerők állnak vele szemben. Nemcsak az ellenzék, hanem a főügyészség, a legfelsőbb bíróság, az államfő, és bizonyos döntéseiben az alkotmánybíróság is. Ennek ellenére sikerült egy sor lényeges reformot elfogadtatnia. A kormányfő szintén hatékonyan dolgozik - annak ellenére, hogy pártján belüli helyzete olyan, amilyen. Kiemelném még Ľubomír Galko védelmi miniszter munkáját. Elkezdett rendet teremteni a tárcájánál, s ezt nagyon jónak tartom.

A médiában többször is megjelentek olyan feltételezések, hogy Radičová saját pártot alapítana, vagy három év múlva indulna az államfőválasztáson.
Az első felvetésnek nem adok sok esélyt, az elnökválasztásból viszont lehet valami. A politikában semmit sem lehet kizárni, ám kormányfőként pártot alapítani rendkívül kockázatos. El tudná képzelni, hogy Radičová mint kormányfő, pártja jelöltje, alelnöke, új pártot alapítana? Ez azt jelentené, hogy konfliktusba kerülne az SDKÚ-val. Le kellene mondania a miniszterelnöki tisztségről, ami a kormány szétesését jelentené. Ami pedig az államfői posztot illeti: ezt sokkal reálisabbnak látom. Nem mondom, hogy így lesz, de reálisabb forgatókönyvnek tartom. Radičovának 2014-ben el kell gondolkodnia további politikai karrierjén, lehet, hogy ezt a lehetőséget választja.

Végezetül: hogyan értékeli az ellenzék munkáját?
Mindent kihasznál, amit csak lehet, övön aluli ütéseket visz be.

Másrészt viszont a Smer jóval aktívabb, mint amilyen a 2006-os választások utáni ellenzék volt.
Igen, mivel akkor az ellenzéket három párt alkotta. Most két ellenzéki párt van, de ezek közül az egyik - az SNS - a magyarkártyán kívül semmit sem tud nyújtani a választóinak. A kormánnyal szembeni alternatívákat így a Smer kínálja: visszatérést a 2010 előtti állapotokhoz. Ami új, hogy a konfliktusokat korábbi jelöltjeiken keresztül intézményes keretek közé helyezik - az államfő az ő partikuláris érdekeiket szolgálja, hasonlóan a legfelsőbb bíróság vezetője. Legújabban pedig a főügyészség is. Ez egy nagyon veszélyes folyamat.