Jelentősen kitolódik a nyugdíjkorhatár

nyugdíj
Pozsony |

<p>A nyugdíjasoknak az elkövetkező időszakban több változásra is fel kell készülniük &ndash; ismerte el Ján Richter munkaügyi miniszter a harmadik Fico-kabinet készülő kormányprogramjával kapcsolatban. Szerinte igazságosabbá kívánják tenni a nyugdíjemelés kiszámításának a módszerét, és változások várhatók a második nyugdíjpillérben is.&nbsp;</p>

A legtöbb panasz az elmúlt időszakban a nyugdíjak rendkívül alacsony emelésére érkezett. A Smer ugyanis korábban olyan valorizációs rendszert vezetett be, amelyben egyre nagyobb súlya van az infláció mértékének. Mivel az infláció tartósan nulla százalék körül mozog, a nyugdíjak csak nagyon kis mértékben nőnek. Az idei 1,9 eurós havi szintű nyugdíjemelés elkerülhetetlenné teszi a változást, amivel a kormányprogram is számol, pontos adatokkal azonban egyelőre Richter sem szolgált. Ami biztos, hogy meghatároznak egy alsó határt, aminél a nyugdíjemelés nem lehetne alacsonyabb. 

„Egyelőre még nem döntöttük el, hogy a nyugdíjakat a jövőben fix összeggel vagy egy bizonyos százalékos aránnyal emeljük” – tette hozzá a munkaügyi tárca vezetője, elismerve, hogy ő a fix összeget részesíti előnyben, ez ugyanis jobban segítene azokon, akiknek alacsonyabbak a nyugdíjaik. 
Nem változik ugyanakkor a nyugdíjkorhatár meghatározásának a módszere, vagyis ez a korábban megfogalmazott elképzelések szerint nő majd. 2017-től lép életbe az a szabály, amely szerint a nyugdíjkorhatár a várható életkor függvényében emelkedik, jövőre például 76 nappal tolódik ki a korhatár, a későbbiekben pedig éves szinten mintegy 40–50 nappal. A demográfiai mutatók alapján 2060-ra nemhogy 65, hanem akár 70 év is lehet a nyugdíjkorhatár. 
A második nyugdíjpillérben is számíthatunk változásokra. A Smer tartja magát ahhoz a korábbi elképzeléséhez, hogy a jövőben fokozatosan megemeli a kivetési alap magánnyugdíjpénztárakra jutó részét. A jelenlegi szabályozás szerint a Szociális Biztosítóba (SP) megy a kivetési alap 14%-a, a 2. pillérbe pedig mindössze 4%. A tervek szerint ez utóbbi 2024-re 6 százalékra nőhet. Újdonságnak számít, hogy a második pillérben takarékoskodók a jövőben a nyugdíjkorhatár elérését követően a megtakarított pénz egy részét egy összegben, készpénzben is felvehetik majd – a jelenlegi rendszer ugyanis csak akkor kifizetődő az ügyfeleknek, ha legalább 25 éven át kapnak nyugdíjat a magánpillérből.  (vlv, TASR)
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?